WTCR: Tassi tört az élre; Michelisz a top 5-ben Németországban

B. Ö. B., H. L.B. Ö. B., H. L.
Vágólapra másolva!
2022.05.26. 20:03
null
Michelisz Norbert a problémás első szabadedzés után az ötödik helyre jött fel (Fotó: fiawtcr.com)
A túraautó-világkupa (WTCR) németországi versenyhétvégéjének első szabadedzésén Yann Ehrlacher, míg a másodikon Tassi Attila bizonyult a leggyorsabbnak. A délután még az autó problémája miatt a tizenhetedik helyen záró Michelisz Norbert az ötödik pozícióba tört előre, míg Nagy Dániel kilencedik és tizennegyedik helyezéssel hangolhat a pénteki időmérőre.

 

A szezonnyitó Pau-i versenyhétvége után a legendás Nordschleifén folytatódik a WTCR 2022-es idénye. A hétvége programja az első szabadedzéssel vette kezdetét, aminek első gyors köreire nem meglepő módon a pálya hossza miatt a szokásosnál többet kellett várni.

Az első negyedóra elteltével Nathanaël Berthon diktálta a tempót, majd Gilles Magnus ugrott az élre. Később Santiago Urrutia vette át a vezetést, míg a magyar versenyzők közül Nagy Dániel szerepelt a legelőkelőbb helyen a kilencedik leggyorsabb körével. Michelisz Norbert ekkor még idő nélkül állt.

Az utolsó tíz perc elején Esteban Guerrieri csúszott ki és találta el a szalagkorlátot a hármas szektorban, ami miatt lengetni kellett a sárga zászlót a pálya azon részén. A korlátozást csak az edzés végén oldották fel, az élen végül Yann Ehlacher végzett Urrutia és Mikel Azcona előtt.

Nagy a kilencedik helyen nyitott, míg Tassi Attila a 14. pozícióban zárta az első tréninget, amelyen bár Michelisznek végül sikerült mért kört autóznia, a tíz percen túli ideje inkább csak bemelegítésnek számított, így jelentősen elmaradt a riválisoktól. Emögött főként az állt, hogy az utasoldali ablaka kijött a keretéből, így szerelni kellett az autóját.

WTCR
NÉMETORSZÁG, ELSŐ SZABADEDZÉS

1. Yann Ehrlacher (francia, Lynk &Co) 8:54.143
2. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co) +0.099
3. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) +0.502
4. Rob Huff (brit, Zengő Motorsport) +1.026
5. Mehdi Bennani (marokkói, Audi) +1.496
...
9. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport) +4.483
...
14. Tassi Attila (magyar, Honda) +12.619
...
17. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +1:29.537

A második edzésen is Ehrlacher nevével kezdődött az időlista az első köröket követően, mögötte Bennani, Björk, Berthon és Azcona következett az első ötösben, míg a magyar indulók közül Tassi a hetedik, Nagy a tizenkettedik, míg Michelisz mért kör nélkül az utolsó helyen érkezett.

A Hyundai magyar versenyzője nem sokkal később aztán 33 ezredes hátránnyal feljött a második helyre, amit egészen az utolsó pillanatokig meg tudott tartani, a végén azonban visszacsúszott az ötödik pozícióba.

Az élre Tassi állt 8:52.201-es idővel, mögötte 547 ezredes hátránnyal Bennani végzett, majd Ehrlacher, Azcona, illetve Michelisz tette teljessé a top 5-öt. Nagy a 14. helyen zárt.

Folytatás pénteken 13 órakor az időmérővel!

WTCR
NÉMETORSZÁG, MÁSODIK SZABADEDZÉS
1. Tassi Attila (magyar, Honda) 8:52.201
2. Mehdi Bennani (marokkói, Audi) +0.547
3. Yann Ehrlacher (francia, Lynk &Co) +1.128
4. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) +1.429
5. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +1.464
...
14. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport) +11.579

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik