WTCR: Tassi és Michelisz a top 10-ben Szaúd-Arábiában

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.11.26. 14:33
null
Tassi az első edzésen az ötödik, a másodikon a tizedik lett (Fotó: DPPI)
Gilles Magnus zárt az élen a túraautó-világkupa (WTCR) utolsó versenyhétvégéjének első, míg Nathanaël Berthon a második szabadedzésén. A vb-éllovas Mikel Azcona második és negyedik hellyel készült az időmérőre, míg a magyarok közül Tassi Attila zárt legelőrébb. A Honda magyarja az első tréningen az ötödik, a másodikon a tizedik pozíciót foglalta el. Michelisz Norbert kilencedik és hatodik, Nagy Dániel tizenkettedik és tizenötödik hellyel hangolt a folytatásra.

 

 

 

Egy szabad hétvége után újra összecsap a mezőny, a 2022-es idény és a WTCR történetének utolsó helyszíne Szaúd-Arábia, ahol az első szabadedzéssel vette kezdetét a versenyhétvége. A korai szakaszban a vb-éllovas Mikel Azcona vezetett 1:17.620-as idővel, mögötte Gilles Magnus érkezett 183 ezredes lemaradással, majd a Bahreinben győzedelmeskedő Michelisz Norbert, Franco Girolami, valamint Nicky Catsburg tette teljessé az első ötös sorát.

A Zengő Motorsport színeiben visszatérő és a harmadik helyért még harcban álló Rob Huff a tizedik pozícióban állt, míg Nagy Dániel a tizenkettedik, Tassi Attila a tizennegyedik helyen kezdett.

Nem sokkal később először Berthon, majd Magnus is megelőzte Azconát, míg a harmadik pozícióba visszacsúszó spanyol mögé Tom Coronel zárkózott fel. Michelisz ekkor a hatodik, Nagy a nyolcadik, Tassi a tizenharmadik helyet foglalta el.

Magnust a folytatásban már nem tudta senki sem letaszítani az élről, így az ő elsőségével zárult az első tréning. Mögé Azcona lépett fel, majd Berthon, Viktor Davidovszki és az utolsó percekben sokat javító Tassi egészítette ki a top 5-öt.

Huff a nyolcadik helyen nyitott, Michelisz a kilencedik, míg Nagy a tizenkettedik pozícióban végzett.

WTCR
SZAÚD-ARÁBIA, 1. SZABADEDZÉS

1. Gilles Magnus (belga, Audi) 1:17.024
2. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) +0.047
3. Nathanaël Berthon (francia, Audi) +0.243
4. Viktor Davidovszki (északmacedón, Audi) +0.378
5. Tassi Attila (magyar, Honda) +0.420
...
9. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +0.574
...
12. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport) +0.906

A második edzésen Berthon tört az élre, a francia 1:16.383-as körrel foglalta el az első helyet az időlistán. Mögötte Magnus zárt 39 ezredes hátránnyal, míg a harmadik Franco Girolami lemaradása nagyjából három tized volt. Az első ötöst Azcona és Coronel egészítette ki, a magyarok közül pedigMichelisz zárt a legelőkelőbb helyen. A Hyundai magyarja közel fél másodperces hátránnyal foglalta el a hatodik pozíciót.

Az első tréningen még top 5-ben záró Tassi a tizedik lett, míg a Zengő Motorsport versenyzői közül Huff a tizenegyedik, Nagy a tizenötödik helyen végzett. Utóbbinál ráadásul technikai probléma is fellépett, a váltója hibásodott meg, a csapat így jelenleg versenyt fut az idővel, hogy elkészüljön a kvalifikációra.

Folytatás 16 óra 30 perckor az időmérővel.

WTCR
SZAÚD-ARÁBIA, 2. SZABADEDZÉS

1. Nathanaël Berthon (francia, Audi) 1:16.383
2. Gilles Magnus (belga, Audi) +0.039
3. Franco Girolami (argentin, Audi) +0.331
4. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) +0.356
5. Tom Coronel (holland, Audi) +0.372
6. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +0.495
...
10. Tassi Attila (magyar, Honda) +1.124
...
15. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport) +5.971

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29

TCR World Tour: hullottak a Hyundaiok – Michelisz tizenharmadik a mexikói időmérőn

Egyéb egyéni
2025.05.02. 18:19

TCR World Tour: rajtol az új idény, Michelisz Norbert újra a csúcsra törne a Hyundaijal

Egyéni
2025.05.01. 15:03

TCR WORLD TOUR, 2025 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb egyéni
2025.04.29. 20:35

A Honda bízik benne, hogy a jövőben még együtt dolgozhat Verstappennel

F1
2025.04.28. 16:11

Michelisz Norbert: Az autó és a cél is változatlan

Egyéb autó-motor
2025.04.23. 10:26
Ezek is érdekelhetik