Autósport: választanak a versenyzők, két elnökjelölt a ringben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.25. 19:18
Választásra készül a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség, s a korábbi évekkel ellentétben nagyon nehéz lenne megmondani, a két elnökjelölt közül ki indul nagyobb eséllyel: az „újoncként” érkező, de biztos háttérrel bíró dr. Halavács Sándor, vagy a jelenlegi elnök, a sportágból jövő, s az elmúlt években nemzetközi szinten is szép eredményeket elérő Oláh Gyárfás. Mindkettő mellett szólnak érvek – a tagság a szombati közgyűlésen dönt arról, hogy ki irányíthat a következő négy évben.

A jelölteket, s azok programját igyekszünk bemutatni alább, kezdve azzal az elnökjelölttel, aki talán kevésbé ismert a magyar autósportban, de mint mondják, „új seprű jól seper”, tehát nem kizárt, hogy dr. Halavács Sándor lesz a befutó.

Halavács Sándor a fotelben
Halavács Sándor a fotelben

 

Dr. Halavács Sándor: „Modern szemléletű, de a hagyományokra építő szövetséget szeretnék, olyat, amely versenyzőközpontú, ugyanakkor vonzó a támogatók számára. Szeretnénk a jelenlegi szurkolóinkat megtartani, az autósporttól az elmúlt években elpártoló rajongókat pedig visszacsábítani a pályák szélére, hogy a mindannyiunk által szeretett sportág visszanyerhesse régi fényét, dicsőségét.
Ahogy mondani szokták, kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci, s az autósportra ez hatványozottan igaz. Amennyiben bizalmat kapok a tagságtól, a szövetség több pénzt fordít majd a szakágak finanszírozására – azokéra is, amelyekre eddig esetleg kevesebb figyelem irányult –, a versenyszervezés támogatására és az utánpótlás-nevelésre is, hiszen a fiatalok jelentik a jövőt.
S hogy mire alapozom mindezt?
Üzletember vagyok, és vannak ígéreteim arra vonatkozóan, hogy ha bizalmat kapok, nagy hazai és nemzetközi cégek kapui nyílnak meg a szövetség előtt, s megkapjuk azt a fajta társadalmi támogatottságot is, amelyet jelenleg nem élvez a szövetség.
Természetesen pontos elképzeléseim vannak arról, mit kell ehhez megváltoztatni. A sportszakmába nem szólok bele – hiszen arra ott vannak a szakemberek, azok a hiteles, köztiszteletnek örvendő sporttársak, akikkel szeretnék együtt dolgozni –, viszont szeretnék stabil hátteret teremteni, amely által a szakágak működése olajozottabbá, kiegyensúlyozottabbá válik.
Egységes keret- és feltételrendszert és átlátható működést szeretnék, amely nem az önös érdekek, hanem a sportág érdekei mentén irányít, támogatja a versenyzőket a rendezőket, felerősíti az értékeket. Fontos, hogy a versenyző tudja, mit kell teljesítenie az MNASZ tagjaként, s hogy ezért mit kap cserébe. Hogy ne csupán tagja legyen az MNASZ-nek, hanem annak támogatását is élvezze.”

Ifjabb Tóth János, hétszeres abszolút bajnok raliversenyzőről mindenki tudja, hogy nem pozícióhajhász, viszont ha valakinek, neki van tekintélye a magyar autósportban, úgyhogy ha ő odaáll valaki mellé, akkor azt komolyan kell venni. S most először „Janika” megtette.

Ifjabb Tóth János: „Halavács Sándor sokoldalú, fiatal, menedzser-szemléletű üzletember, akinek olyan kapcsolatai vannak, amelyek által tudna segíteni a magyar autósportnak – mondta ifjabb Tóth. – Ahogy visszaemlékszem az elmúlt néhány évtizedre, mindig ilyen elnököt szerettünk volna. Nem titok, hogy van mit tenni a magyar autósportban, de ahhoz, hogy előre tudjunk lépni, hogy meg tudjunk felelni a nemzetközi trendeknek, olyan kvalitású emberre van szükség, mint Halavács Sándor. Ami engem illet, nem vagyok pozícióhajhász, de ha én kellek ahhoz, hogy az ügye kapjon egy lökést, akkor szívesen mellé állok.”

Oláh Gyárfás
Oláh Gyárfás

 

Hogy „üldözőnek” könnyebb lenni, vagy üldözöttnek, azt versenyzője válogatja, mindenesetre most Oláh Gyárfás abban a kellemes helyzetben van, hogy őt már mindenki ismeri az autósportban – nyilván nem csupán azért, mert ő a regnáló elnök, hanem azért is, mert gyerekkora óta versenyzett –, tudják, mit tett le az asztalra, s hogy tavaly a Nemzetközi Automobil-szövetség off road bizottságának vezetője lett, s a FIA a CEZ országok (közép-európai zóna – a szerk.) alelnökének választotta.

Oláh Gyárfás: Az elmúlt négy évben arra törekedtünk, hogy a folyamatokat jó irányba fordítsuk, és mind jogilag, mind gazdaságilag stabilizáljuk a Magyar Nemzeti Autósport-szövetséget. 2018-ban ez a stabilitás már rendelkezésre állt, így az idén megkezdhettük a fejlődéshez szükséges alapok lerakását. A tavaly megindított folyamatok és kiépített nemzetközi kapcsolatok biztosítékot jelentenek arra, hogy új időszámítás kezdődhessen a hazai autósportban. A Formula–1-es világbajnoki futam mellett, amelynek szövetségünk már évtizedek óta biztosítja a magas színvonalú sportszakmai hátteret, rendezünk WTCR-futamot, kamionos Európa-bajnoki futamot és tereprali világkupa-futamot, ráadásként pedig tavaly a nyíregyházi kandidáló futamon elnyertük a jogot, hogy az idén vendégül láthassuk a rali Európa-bajnokság mezőnyét, s ugyancsak Nyíregyházán elkezdődött egy Autósport Centrum létesítésének előkészítése, amely alkalmas lesz majd nemzetközi autó- illetve ralikrossz versenyek rendezésére is. Szövetségünk a továbbiakban is elsődleges feladatának tekinti a sportág fejlesztését, a hazai versenyrendszer korszerűsítésért, létesítményeink színvonalának a nemzetközi előírásoknak megfelelő eszköz és biztonsági fejlesztését, nemzetközi kapcsolataink bővítését.
Sportágunk a legnépszerűbbek közé tartozik hazánkban, de természetesen ezt is lehet fokozni, ennek érdekében regionális központokat hoznánk létre, ami által lefednénk az ország teljes területét, hiszen megválaszolnánk az autósporttal kapcsolatos kérdéseket, tájékoztatást nyújtanánk a lehetőségekről. A tehetséggondozás szakmai figyelem mellett zajlik majd, a nagy médiafigyelemnek örvendő sportolók bevonásával. Mint minden sportágban, az autósportban is kiemelt fontosságú az utánpótlás-korú versenyzők bekapcsolása a sporttevékenységbe, az MNASZ utánpótlás-fejlesztési programja keretében továbbra is támogatja ezeket a versenyzőket.”

Oláh Gyárfás is támogatói között tudhat legalább egy „nagy nevet” a magyar autósportból, hazánk eddigi egyetlen Formula–1-es pilótáját, Baumgartner Zsoltot, aki – szintén most először – az elnökségben is szerepet vállalna.

Baumgartner Zsolt: „Régóta ismerjük egymást a jelenlegi elnökkel, annak idején együtt gokartoztunk, úgyhogy amikor felkért, legyek elnökségi tag, igent mondtam. A nemzetközi kapcsolataim az elmúlt évtizedek eseményeinek köszönhetően nagyon jók, ennek köszönhetően tudnám segíteni Oláh Gyárfás és a szövetség munkáját, ha erre felhatalmazást kapok a tagságtól.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik