Rali: Herczig hazatér – Skodával versenyez az Európa-bajnokságon

Vágólapra másolva!
2021.02.22. 13:05
null
Herczig Norbert vadonatúj fejlesztésű, Evo2-es Fabiával méreti meg magát az ERC-ben (Fotók: Skoda Rally Team Hungária)
A négyszeres abszolút bajnok Herczig Norbert vadonatúj fejlesztésű, Evo2-es Fabiával méreti meg magát az ERC-ben – magyar csapattal. Az itinert Ferencz Ramón diktálja, a cél pedig az élmezőnyben végezni.

 

– Huszonöt éve Skodával kezdte a pályafutását, és tulajdonképpen a kétharmadát azzal is tudta le. Mondhatjuk, hogy hazatért?
– Mondhatjuk, hiszen a pályafutásom mérföldkövei valóban ehhez a márkához kötődnek: életem első abszolút elsőségét egy Octavia WRC-vel szereztem meg, a futamgyőzelmeim legalább kétharmadát, és a négyből három bajnoki címemet is Skodával nyertem – mondta Herczig Norbert.

JÓL ÖSSZECSISZOLÓDTAK

Ferencz Ramón, a Skoda Rally Team Hungária navigátora:
„Annak idején én is Skodával kezdtem a pályafutásomat, egy gyári Kit-carral, ebből adódóan nagyon kedvelem a márkát, örülök, hogy visszatértünk. Az elmúlt években nagyon jól összecsiszolódtunk Norbival, tudom, miként jár az agya, tudom, mennyivel hamarabb kell megkapnia az infót a következő kanyarról. S hogy mit várok magunktól az idén? Kiegyensúlyozott, stabil, gyors versenyzést, s hogy az év végén a lehető legelőrébb szerepeljen a nevünk az összetett eredménylistán.”

– Miért döntött a váltás mellett?
– Minden szezon végén húzunk egy vonalat, összegezzük az évet. Tavaly év végén azt láttuk, hogy a Volkswagen Motorsport nem fejleszti tovább az autót, amivel az utóbbi két évben versenyeztünk, és mivel közben már mi is gondolkodtunk azon, hogy visszatérünk a Skodához, ez a két dolog szépen összecsengett. Nagyon örülök, hogy kipróbáltuk a Polo R5-öt, ahogyan annak is, hogy most próbára tehetjük magunkat az Evo2-es Skoda Fabiával.

– Milyen a kicsike?
– Nem ültem még benne, de már alig várom, hogy kipróbáljam. Megmondom őszintén, nem gondoltam, hogy negyven pluszosan, ennyi év versenyzés után még így képes elfogni az izgalom, amikor beindítanak egy versenyautót, de megtörtént. Nyilván ebben az is benne van, hogy több hónapja nem ültem versenyautóban. De visszatérve az eredeti kérdéshez: a Skoda Fabia R5 Evo2 háromszáz lóerős, négykerékhajtású autó, ötsebességes, szekvenciális váltóval. De a futóműve, a fékrendszere az, amiben igazán zseniális. Hiszen ha visszapörgetjük az idő kerekét, azt látjuk, hogy ezek az autók simán átugorják a korábbi, ötszáz-hatszáz lóerős B-s autókat, éppen azért, mert a fék, futómű kombinációban óriási fejlődésen mentek keresztül. Alig várom, hogy meg is tapasztaljam, mekkora volt az ugrás az elmúlt két évben, amióta nem ültem Skodában.

– Mikor kerülhet sor erre?
– Március közepére tervezünk egy tesztet a Bakonyba, április közepén még egy hosszabbat itthon, majd pedig egy rövidet az Azori-szigeteken, májusban.

– Az utóbbi mondatából az is kiderül, hogy az idén is az Európa-bajnokságon méretik meg magukat.
– Igen, ahogyan az elmúlt években is. Igazság szerint másfél hét múlva már Portugáliában kellene lennünk az idénynyitón, ám az élet ezt ugyanúgy felülírta, mint tavaly annyiszor, a versenyt el kellett halasztani. De bízunk benne, hogy az Azori-szigeteken, májusban tényleg elkezdődhet a szezon.

– Milyen tervekkel vágnak neki a sorozatnak?
– Bízom benne, hogy az elmúlt években megszereztük a jó Európa-bajnoki szereplés receptjét. A helyzet az, hogy az utóbbi években mindig összeraktuk valahogy a versenyzés hátterét, de sohasem tudtunk eleget ülni az autóban, nem tudtunk eleget tesztelni. Ha minden jól megy, az idén ez is adott lesz, úgyhogy a partnereinknek köszönhetően megpróbálhatjuk „bevenni az Európa-bajnokság várát”, és ami még fontosabb, ehhez egy magyar csapat, a Topp Cars biztosítja majd az autót. Nagy büszkeség, hogy ma már három-négy olyan versenycsapat működik hazánkban, amely ki tudja szolgálni a nemzetközi topcsapatokat is, és ezek közül az egyikkel indulunk az idén.

– No igen, tavaly Andreas Mikkelsen egy ilyen autóval, vagy talán pont ezzel nyerte meg a magyar Európa-bajnoki futamot, a Rally Hungaryt.
– Igen, akkor egy profi pilóta találkozott egy jó csapattal, ami futamgyőzelmet hozott a nyíregyházi versenyen. A Topp Cars autói tehát képesek nyerni – ez nem is kérdés.

– Kik lesznek a legnagyobb ellenfeleik az idén?
– A holtszezonban nagyon sok információ szárnyra kap, de nincs értelme velük foglalkozni – az első verseny gépátvételén kapunk majd pontos képet arról, hogy kikkel kell számolni. Azt látni kell, hogy az elmúlt években nagyon megerősödött az Európa-bajnokság mezőnye, bizonyos esetekben erősebb, mint a világbajnokság WRC2-es kategóriájának mezőnye. Nagyon sok gyors páros, nagyon sok nemzeti bajnok páros csatlakozik évről évre a mezőnyhöz, de nyugodtan mondhatom, hogy velünk is számolni kell. Hogy ez helyezésben mit jelent, nem tudom megmondani, de bízunk benne, ha az a sok munka, amit az elmúlt években beletettünk ebbe az egészbe, eredmény formájában is visszaköszön. Szeretnénk a mezőny elejében autózni, és bízom benne, hogy az elmúlt három év egy kicsit oda is helyez minket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik