Motokrossz: súlyosan megsérült a győri bajnok, de nem adja fel

NAGY NORBERTNAGY NORBERT
Vágólapra másolva!
2018.04.11. 11:23
null
Varga Imre súlyos sérülést szenvedett (Fotó: Nagy Norbert)
Óriási kihívás előtt áll Varga Imre „Mimó”, az ország egyik legtehetségesebb motokrosszversenyzője. Edzés közben súlyos csípősérülést szenvedett, melynek a rehabilitációja akár nyolc hónapot is igénybe vehet, de már a visszatérésen gondolkozik.

A lehető legrosszabbul indult az idény Varga Imre számára. Az MX2-es kategória legjobb magyar motokrosszversenyzője edzés közben balesetet szenvedett, kificamította csípőjét. Bár a sérülés súlyos, a győri Petz Aladár Kórház orvosai mindent megtesznek a felépüléséért, hogy az ifjú sportolónak ne kelljen lemondani az álmairól. Mimó a fájdalmai ellenére nagyon eltökélt, ha tehetné, már holnap visszaülne a nyeregbe.

„A baleset körülményeire nem emlékszem, az a nap teljesen kiesett számomra – mondta Mimó. – Csak a többiek elmeséléséből tudom, hogy egy ugratás során motor nélkül értem földet. Nagy volt a fájdalom, amit éreztem. A balesetet követő napokban egyáltalán nem tudtam aludni, csak erős nyugtatók csillapították valamelyest a szenvedésemet. Ilyenkor sok dolog átfut az ember fejében. A legjobban azt sajnálom, hogy nem tudom elkezdeni a szezont, pedig nagyon jó formában éreztem magam.”

Varga az elmúlt két évben egyeduralkodó volt Magyarországon saját kategóriájában, MX2-ben. Mindezt tudatos munkával, rengeteg lemondással és még több edzéssel sikerült elérnie. Nem csak idehaza halmozta a sikereket, külföldön is egyre komolyabb eredményeket szállított. Az idei évtől sokat várt önmagától, a nemzetközi dobogós helyezéseket célozta meg a felnőttek mezőnyében, amit most ez a sérülés meghiúsított.

Nem adja fel, szeretne visszatérni
Nem adja fel, szeretne visszatérni

„Nehéz feldolgozni az ilyen nehézségeket. A fájdalom az egy dolog, de ezzel a balesettel nagyon sok munka ment pocsékba, és mire visszaszerzem a korábbi formámat, az sok idő. Most hat hétig szigorú fekvést írtak elő, közben a rehabilitációs osztályon óvatosan elkezdték a sérült ízületem mozgatását. Nem tehetek mást, mint várok, figyelem a betegágyból a történéseket, és mikor készen állok rá, visszatérek. Nem szeretem feladni a dolgokat, most sem futamodok meg a kihívás elől” – zárta gondolatait a sérült motorversenyző.

A magyar motokrosszbajnokság a hétvégén elkezdődik a nyáregyházi versennyel, a címvédő bajnok kiválásával üres trónt ostromolhatnak majd az ellenfelek. A család, a csapat, a szurkolók és a barátok mindenben támogatják Mimót, hogyha eljön az idő, újra azt a bajnokot láthassuk a pályán, akinek nem akadt idehaza ellenfele.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik