NAGY NORBERT 2018.04.26 13:50 Frissítve: 2018.04.26 18:41

Motokrossz: csuklótörés miatt kidölt a legjobb magyar

Szvoboda Bence számára a lehető legrosszabbul végződött a legutóbbi versenye. A németországi ADAC MX Masters sorozaton nagyot bukott, csuklóját törte.

Szvoboda Bence pórul járt, a bal csuklójában két csont is eltörött (Fotó: Nagy Norbert)

Remekül indult a kilencszeres magyar bajnok számára az idei szezon, dobogóra állhatott a cseh, az osztrák és a magyar motokrosszbajnokságban is. Németországban nem tudta folytatni sikerszériáját, elpártolt tőle a szerencse. A kvalifikáción és az első futamban is nagyot bukott, utóbbi baleset súlyos következményekkel járt.

„Két csont is eltörött a bal csuklómban. Biztosat csak a pénteki CT után tudok mondani, de az előzetes vizsgálatok után elmondható, hogy a legjobb esetben is négy hét kényszerpihenőre szorulok, így kénytelen leszek versenyeket kihagyni. Ezzel a sérüléssel sajnos a bajnoki esélyeim elszállni látszanak Csehországban és Magyarországon is” – mondta csalódottan a sérült versenyző.

Szvoboda tavaly első magyarként nyerte meg a cseh felnőtt bajnokságot az MX2-es kategóriában, idén egy géposztályt feljebb lépve már az MX1-es kategória trónját ostromolta, míg a hazai bajnokságban a tizedik egyéni címéért szállt harcba.

Ezzel a sérüléssel a hétvégén Kiskunlacházán esedékes Európa-bajnoki versenyen sem indulhat, ami azért lehet csalódás a hazai közönségnek, mert tavaly ő nyerte a királykategória futamait. Ha már versenyzőként nem, szakkommentátorként számíthatnak rá a sportbarátok Kiskunlacházán.

2021.01.13 22:47:31

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA (Szaúd-Arábia)

Exkluzív interjú Khalid bin Szultan al-Fejszal al-Szaud herceggel, a szaúdi motorsport szövetség elnökével.

2021.01.02 08:46:27

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

Milyen egy homokvihar? És eltévedni benne? Kulisszatitkok a 15. rajtjára készülő versenyzőtől.

2020.12.21 12:47:52

Egyéb autó-motor BÖRZÖLI BERNADETT

A magyaroknak kevesebb babér termett a WTCR-ben, Da Costa tarolt az FE-ben – ez történt idén a nemzetközi autósportban!

2020.12.26 15:35:52

Egyéb autó-motor BÖRZÖLI BERNADETT

„Míg a WTCR és az ETRC is izgalmas versenyeket hozott, a lelátók üresen áztak az őszi esőben...”

2020.11.20 11:16:04

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Kerek évfordulót ünnepel a következő hetekben a Pappas Auto Magyarország. (x)