F3: Martins nyert, Tóth a 24. lett a bahreini főfutamon

Vágólapra másolva!
2022.03.20. 10:48
null
Victor Martins aratott győzelmet az F3-as szezon első főfutamán (Fotó: Twitter/Formula–3)
Victor Martins aratott győzelmet a Formula–3 bahreini idénynyitójának főfutamán. A francia versenyző mögött Arthur Leclerc ért célba, aki összesen 11 helyet javítva állhatott végül dobogóra. A harmadik pozíció Grégoire Saucyé lett, aki a pole pozícióból induló, ám büntetéssel sújtott Franco Colapintótól örökölte meg ezt a helyet. Tóth László 24.-ként ért célba Bahreinben.

 

Megnyerte pályafutása első F3-as időmérőjét Franco Colapinto, aki így a pole pozícióból vághatott neki a bahreini főfutamnak. Az argentin pilóta mellől Roman Stanek,míg a második rajtsorból Victor Martins és Juan Manuel Correa várhatta a piros lámpák kialvását. Tóth László ezt a versenyt is a 28. helyről kezdhette meg.

Colapinto jól rugaszkodott el a rajtnál, és a mögüle indulók is megtartották a rajtpozíciójukat. A mezőnyben hátrébb azonban bőven ment a helyezkedés, ebből pedig Francesco Pizzi, Zane Maloney és Caio Collethúzta a legrövidebbet, hiszen számukra máris véget ért a futam.

Az előbbi két versenyző autója ráadásul a pályán állt meg, így rögtön az első körben be kellett küldeni a biztonsági autót, ami három kör után állt ki a mezőny elől. Tóthnak egyébként jól jött a rajt utáni káosz, hiszen egészen a 22. helyig jött előre. Az újraindításkor Colapinto maradt az élen, Stanek azonban veszített egy pozíciót Martinsszel szemben.

A cseh versenyzőt ezután Alekszandr Szmoljar is megelőzte, a két autó azonban összeért a csata közben, és Stanek jobb hátsó defektet kapott, amely következtében ki kellett mennie a bokszutcába új gumikért. A 13. helyről rajtoló Arthur Leclerc ezen a futamon sem fogta vissza magát, ha előzésről volt szó, és a nyolcadik körre már az ötödik helyen autózott.

A következő körben hatalmas csata alakult ki a harmadik pozícióért. A Stanekkel szembeni csatában Szmoljar autója is megsérült, így előbb Correa, majd Leclerc is megelőzte az oroszt. Ezt követően az első viadalgyőztese, Isack Hadjar is megtámadta Szmoljart, ám a nagy csatában a francia versenyző összeszedett egy defektet, ezzel pedig kiszállt a legjobb pozíciókért folyó harcból.

Ez azonban egyáltalán nem volt igaz Leclerc-re, aki Correát is maga mögé utasítva már dobogós helyen autózott a futam felénél. A 15. körben az élen is változás történt – Martins megelőzte Colapintót, a kettősre azonban Leclerc is megérkezett, aki néhány körrel később el is ment Colapinto mellett.

A pole-ból induló argentin ráadásul többször is elhagyta a pályát négy kerékkel, így néhány körrel a leintés előtt kapott egy öt másodperces büntetést. Leclerc a hátralévő időben már nem tudta elkapni Martinst, aki megszerezte a győzelmet a bahreini főfutamon. Leclerc lett a második, míg Colapinto büntetése után a harmadik pozíciót Grégoire Saucy örökölte meg. Tóth a 24. helyen látta meg a kockás zászlót.

Folytatás Imolában, az Emilia-romagnai Nagydíj hétvégéjén április 22–24-én!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik