Gyurta Dániel: Kedvező elmozdulás a szankciók ügyében

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2025.12.03. 21:55
null
Gyurta Dániel (Fotó: Kovács Péter)
A Magyar Olimpiai Akadémia elnöke, Gyurta Dániel beszélt lapunknak arról, miért nagy szó az orosz dzsúdósok szankcióinak eltörlése, és hogy a sportnak a politikától függetlennek kell lennie.

 

EGYRE TÖBBSZÖR értesülhetünk arról, hogy különböző sportágak vezetői – a megfelelő óvintézkedések és háttérkutatás mellett – lazítanak az orosz sportolókat a háború miatt sújtó szankciókon, hogy a többiekkel egyenlő esélyekkel versenyezhessenek. Legutóbb az abu-dzabi dzsúdó Grand Slamen már saját zászlójuk alatt küzdhettek az oroszok.

„Abu-Dzabiban volt az előző hétvégén Grand Slam, és a verseny kezdete előtt egy nappal a Nemzetközi Cselgáncsszövetség hivatalosan is közölte, hogy az orosz versenyzők saját zászlójuk alatt, saját címeres mezükkel és himnuszukkal versenyezhetnek a viadalon, ami, azt gondolom, óriási előrelépés az egész olimpiai mozgalomnak, hiszen most már szankciók nélkül állhattak szőnyegre. Mi azon az állásponton vagyunk – amire egyébként a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnöke, Kirsty Coventry is utalt megválasztása után –, hogy a sportnak függetlennek kell maradnia a mindenkori politikától, hiszen az egész olimpiai mozgalom alapelve, hogy vallástól, bőrszíntől, világnézettől függetlenül mindenki versenyezhessen. Ezért nagyon boldog voltam, hogy egy kiemelt sportág vezetősége meghozta ezt a döntést. A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke is feloldotta nemrég az orosz versenyzőket sújtó szankciókat – azt látom, hogy van pozitív elmozdulás a világ sportpolitikájában. Saját példát szoktam mondani, én sem örültem volna, ha nem szerepelhetek valamelyik olimpián csak azért, mert egy bizonyos országban születtem. Amit viszont nagyon fontos megjegyezni, hogy kizárólag azokról a sportolókról beszélünk, akikről biztosan lehet tudni, hogy semmi közük a háborúhoz” – mondta a Nemzeti Sportnak a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke, Gyurta Dániel.

A korábbi kiváló úszó szót ejtett arról is, hogy a 2026-os év meghatározó lesz az orosz sportolók szempontjából, és változás várható azzal kapcsolatban is, hogy nem csak az egyéni, de a csapatsportokban szereplő versenyzők is megmérethessék magukat.

„A következő nagy áttörés Milánó-Cortinában lehet, a téli olimpia helyszínén tartja a NOB a következő közgyűlését. A napirendi pontok ugyan még nem ismertek, de elképzelhető, hogy a szervezet tanácskozik arról, hogyan lehetne változtatni az orosz sportolók helyzetén. Az sem zárható ki, hogy a cselgáncsozók példájára más olimpiai sportágak is átveszik a korlátozások feloldását” – mondta Gyurta Dániel.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Golomán György: Bízom magunkban, hiszek a sikerben

Kosárlabda
2025.08.01. 10:10

„A budapesti UWW-rangsorverseny olyan lesz, mint egy mini-vb”

Birkózás
2025.07.14. 13:15

Budapest ad otthont a 2026-os szkander Eb-nek, már aláírták a rendezésről szóló szerződést

Egyéb egyéni
2025.05.16. 14:11

Magyar sportdiplomaták jártak Kárpátalján

Egyéb egyéni
2025.05.06. 19:41

Itt a teljes exkluzív interjú Peter Schmeichellel: „Elismerem, manapság nehéz MU-szurkolónak lenni, de...” – VIDEÓ

Angol labdarúgás
2025.02.07. 09:49

NS-pódiumbeszélgetés: Sport a Polgári Mulatóban

Egyéb egyéni
2025.02.06. 14:31

Gyurta Dániel: Hosszú Katinka megújította a magyar úszósportot, a világ úszósportjában pedig maradandót alkotott

Úszás
2025.01.08. 20:42
Ezek is érdekelhetik