Asztalitenisz: férficsapatunk a bomba erős franciákkal került egy csoportba az Eb-n

SZ. M.SZ. M.
2025.06.05. 14:31
null
A világranglistán hetedik helyen álló 18 éves Felix Lebrun a francia válogatott legnagyobb csillaga (FOTÓ: WTT)
Elkészítették az őszi csapat Európa-bajnokság (október 12–19.) sorsolását, a zadari tornán férficsapatunk Franciaországgal és Spanyolországgal, a nők pedig Lengyelországgal és Bulgáriával került egy csoportba.

 

Az asztaliteniszezők legutóbbi csapat Európa-bajnoksága elsősorban a férfiak miatt volt emlékezetes számunkra, hiszen mieinknek a házigazda, s nem mellesleg a későbbi győztes svédek ellen meccslabdájuk is volt, ám végül 3:2-re kikaptak, így nem sikerült kiharcolni az elődöntőbe jutást, míg a nők a nyolcaddöntőben szenvedtek 3:1-es vereséget Szlovákiától.

Ősszel a horvátországi Zadar lesz a következő kontinenstorna házigazdája, s a szervezők az aktuális ranglistát figyelembe véve elkészítették a kiemelést és a sorsolást. A 13. helyen rangsorolt férficsapatunkat a második kalapból húzták a B-csoportba, ahol a mások mellett a Lebrun testvéreket felvonultató, bomba erős Franciaországgal (2. kiemelt), valamint Spanyolországgal (19.) kell megküzdenie. A nőknél válogatottunkat a 12. helyen emelték ki, s végül az F-csoportba került, itt Lengyelország (6.) és Bulgária (24.) lesz az ellenfél.

Mivel a csoportokból az első két helyezett jut tovább, mindkét válogatottunk bizakodhat abban, hogy ott lesz az Eb második szakaszában, a nyolcaddöntővel kezdődő egyenes kieséses táblán.

„Nagyon erős csoportokba kerültünk, alakulhatott volna jobban is a sorsolás – értékelt a magyar szövetség honlapján röviden Harczi Zsolt szakmai igazgató. – Az Eb októberben lesz, addig folyamatosan készülünk, hogy a lehető legerősebben állhassunk asztalhoz. A csapatok mindent megfognak tenni a lehető legjobb szereplésért.”
 

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 18:14

Asztalitenisz: BL-elittornát rendeznek péntektől Budaörsön

Egyéb egyéni
2026.08.27. 16:46

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban a döntőért játszhat Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.27. 13:38

Asztalitenisz: Szántosi Dávid bravúrgyőzelemmel jutott tovább

Egyéb egyéni
2026.08.26. 20:23

Asztalitenisz: Szántosi Dávid győzelemmel rajtolt Csehországban

Egyéb egyéni
2026.08.26. 13:56