Párizs 2024: a Brit Olimpiai Bizottság elnöke szerint problémákat vet fel az atlétikai prémium

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.17. 13:26
A kép illusztráció (Fotó: Getty Images)
A Brit Olimpiai Bizottság (BOA) elnöke szerint problémákat vet fel a Nemzetközi Atlétikai-szövetség (WA) bejelentése, mely szerint pénzjutalmat kapnak a párizsi ötkarikás játékok aranyérmesei.

Sebastian Coe WA-elnök közlése, hogy az atlétikai versenyek győztesei fejenként 50 ezer dollárral gazdagodnak, széles körben ellenérzéseket váltott ki, Andy Anson a legújabb a kritizálók sorában.

„Szerintem a múlt heti bejelentésben leginkább az kifogásolható, hogy egy sportág teljesen önállóan lépett, nem egyeztetve a többi sportággal, a nemzetközi vagy a nemzeti olimpiai bizottságokkal” – fogalmazott a BOA első embere.

„Ez problémát jelent, mert mostantól más sportágaknál is elindulhat egy folyamat vagy akár nyomás a sportolók részéről, hogy a mi sportágunkkal mi lesz, ők csinálhatják, mi nem?” – mondta a brit sportdiplomata.

„Ez lehet vita tárgya, a megfelelő időben, a megfelelő helyen és együtt kell erről beszélnünk” – tette hozzá.

A nemzetközi sportági szövetségeket meglepetésként érte a WA lépése, ráadásul a terv szerint 2028-tól az ezüst- és bronzérmesek is kapnának prémiumot.

David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) elnöke úgy gondolja, hogy a WA eljárása ellenkezik az olimpiai eszmével.

„Ennek az alapja, hogy a bevételeken osztozunk és a célunk, hogy minél többen sportoljanak világszerte – fogalmazott. – Tehát nemcsak a legjobbakra költjük a pénzt, hanem szétosztjuk.”

Anson szerint az ötkarikás család ereje éppen abban rejlik, hogy minden sportág együttműködik.

„Ennek így kell lennie és nem hiszem, hogy hasznos vagy helyénvaló, ha egy sportág önállóan ilyen bejelentést tesz” – mondta, hozzátéve, hogy a lépés nyomán akár egy többosztályos olimpia is kialakulhat.

„Persze egyelőre csak kis számról és csak aranyérmesekről van szó, de fennáll a veszély, és mi nem akarjuk, hogy ez megtörténjen” – hangsúlyozta.

A WA 2.4 millió dollárnyi pénzdíjat oszt majd ki a 48 párizsi győztes között. A 2024-es olimpia éppen 100 nap múlva rajtol a francia fővárosban

 

Legfrissebb hírek

Öt különböző nemzet nyerte meg az első nap öt versenyszámát – éremtáblázat

Téli olimpia 2026
12 órája

A norvég meglepetésember nyerte meg a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
13 órája

Gyorskorcsolyázásban született meg a hazaiak első aranyérme

Téli olimpia 2026
17 órája

Kettős svéd siker a női síatlonversenyen

Téli olimpia 2026
20 órája

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
21 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20
Ezek is érdekelhetik