Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A sport kifejezi az összetartozást és a barátságot

2024.02.16. 13:18
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Címkék
A sport kifejezi az összetartozást és a barátságot – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Nemzetközi Katonai Sporttanács (CISM) megalakulásának évfordulója alkalmából a BHSE sporttelepén tartott emlékfutáson pénteken.

Az 1948. február 18-án öt ország – Belgium, Dánia, Franciaország, Luxemburg, Hollandia – által alapított CISM küldetése a béke, a nemzetközi összefogás, a sport és az egészséges életmód népszerűsítése, a sportbarátság erősítése, mottója pedig – mint Szalay-Bobrovniczky Kristóf felidézte –: „Barátság a sporton keresztül!”.

„Ezért hozták létre ezt a nemzetközi szervezetet 1948-ban, és Magyarországon is gyökeret vert ez a gondolat. Hiszen mi alkalmasabb arra, hogy katonák kifejezzék barátságukat, összetartozásukat, mint az, hogy együtt sportolunk?” – fogalmazott a honvédelmi miniszter. Hozzáfűzte: büszke rá, hogy a budapesti helyőrségből sokan összejöttek „egy tulajdonképpen nem is olyan hideg reggelen”, hogy együtt fussanak.

A CISM-tagországok katonái, katonai szervezeteknél dolgozó közalkalmazottjai, honvédelmi sportegyesületeinek tagjai 2006 óta közös futással ünneplik a sporttanács létrehozásának évfordulóját. A Magyar Honvédség a futáshoz először 2015-ben csatlakozott, ezúttal az állomány tagjai kötelékben 3200 métert futottak. A távot Szalay-Bobrovniczky Kristóf mellett teljesítette Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkár; Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke; Antal László dandártábornok, a Honvéd Vezérkar kiképzési csoportfőnökségének csoportfőnöke; Gergely István olimpiai bajnok vízilabdázó, a Budapesti Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnöke; valamint Imre Géza olimpiai ezüstérmes párbajtőröző, a BHSE sportigazgatója.
 

 

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
17 perce

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
22 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
29 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
29 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
35 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
38 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
38 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
1 órája