Az Év Sportolója Gála: Ez már társadalmi esemény, odafigyel rá mindenki – Novotny Zoltán

N-P. T.N-P. T.
2023.12.28. 20:16
A 66. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálát szervező Magyar Sportújságírók Szövetsége csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be a kategóriák újságírói szavazás alapján szűkített hármas listáit. Az esemény után a legendás rádiós sportriporterrel, az MSÚSZ tiszteletbeli elnökével, Novotny Zoltánnal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Novotny Zoltán szerint remek mezőnyből válogathattak idén is a sportújságírók.

„Ugyanakkor, mint mindig, fejtörést okozó is volt annak ellenére, hogy véleményem szerint a férfiaknál, a hagyományos csapatoknál, az egyéni sportokon alapuló csapatoknál, az edzőknél nagy volt az összhang. A szórás a női versenyben adódott, és nyilván szoros volt a befutó, mint ahogy egy-egy harmadik hely is más kategóriákban érdekes volt. Ez mindig így van. Ez a hatvanhatodik év sportolója, én gyakorlatilag mindegyiket átéltem. 1985-ig is rendszeresen szavaztam, onnantól pedig hosszú évekig az én felelősségem volt a választás lebonyolítása, a díjátadás, hiszen tizenhét évig a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke voltam.”

Videónkban kicsit részletesebben is mesél erről az időszakról, reagál arra, hogy rekordmennyiségű, 471 szavazat érkezett, illetve azt is elárulja, az ő voksai mennyire egyeztek meg a top 3-as listákkal.

A beszámolót az eredményhirdetésről és a top hármas listákat ITT találja.

Legfrissebb hírek

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

Szoboszlaié lehet február legszebb gólja a Premier League hivatalos honlapján is

Angol labdarúgás
2026.03.05. 14:51

„Ha őszinte akarok lenni, elég abszurd nézőpont” – csattanós választ adott az újságíró kérdésére az ötszörös olimpiai érmes

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 09:47

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották január legszebb találatának – videó

Angol labdarúgás
2026.02.17. 13:05

Videó: világgá ment az olimpiai aranyat elbukó norvég síző

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 09:16

Nézze meg a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duó olimpiai negyedik helyet érő kűrjét!

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:08

Szoboszlai kilőtte a jobb felső sarkot a Brighton ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.02.14. 22:28

Videó: elképesztő Kovács-gólok! Előbb 25-ről, majd a kapunak háttal állva is betalált

Légiósok
2026.02.14. 08:33
Ezek is érdekelhetik