Párizs 2024: tízezren futnak majd az olimpiai lánggal

Vágólapra másolva!
2023.05.30. 14:32
null
2024-ben Párizsban rendezik meg az olimpiát (Fotó: Getty Images)
Tízezer tagja lesz a jövő évi párizsi olimpia franciaországi fáklyás váltójának.

 

A játékok egyik szimbóluma Marseille-ből indulva mintegy hatvan megyén halad majd keresztül, míg végül a július 26-i megnyitón fellobban a láng.

A szervezők kedden sajtótájékoztatón számoltak be a részletekről. A fáklyás váltó „kapitányainak” nevezték ki Laure és Florent Manaudou olimpiai bajnok úszókat, valamint Dimitri Pavadé paraatléta távolugrót és Mona Francis paratriatlonistát.

Az már korábban kiderült, hogy a láng május 8-án érkezik a dél-franciaországi nagyvárosba. Miután Görögországban, az ókori olimpiák helyszínén, Olümpiában meggyújtották, a Földközi-tengeren keresztül egy háromárbocos hajó, a Belém szállítja a marseille-i régi kikötőbe, a Vieux-Port-ba. Az időszámítás előtt 600 körül görög hajósok által alapított városban ünnepségsorozat kezdődik, mielőtt a fáklya továbbindulna több hetes útjára, Párizsba.

Újdonság lesz, hogy legfeljebb 24 fős csoportok is futhatnak majd a lánggal, ezek képviselhetnek például sportági szövetségeket, de a fáklyát csak egyikük viheti. A csoportos futásban háromezren, az egyéniben hétezren vesznek részt, a jelentkezőket 15 év felettiek közül választják, férfiakat és nőket egyenlő arányban. A váltótagok körülbelül négy percig viszik majd a lángot és mintegy 200 métert tesznek meg vele.

A stafétában résztvevőket a szervezőbizottság és a sporthoz kötődő szervezetek, valamint a fáklyás váltó szponzorai, a játékok további támogatói és az útvonal által érintett területek döntéshozói választják ki. A procedúra már csütörtökön megkezdődik, de a váltótagok többsége csak a jövő év elején lesz ismert. Menet közben lesznek bejelentések nagy bajnokokról, ismert közreműködőkről, az olimpiai lángot meggyújtó utolsó váltótag személyét azonban az utolsó pillanatig titok övezi majd.

A párizsi olimpiát 2024. július 26. és augusztus 11. között rendezik, majd augusztus 28-tól szeptember 8-ig tart a paralimpia.

Legfrissebb hírek

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

Milánó 2026: megérkezett a láng Cortinába

Téli sportok
2026.01.26. 19:24

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08
Ezek is érdekelhetik