Asztalitenisz-vb: érem nélkül maradt a Szőcs, Polcanova páros

SZ. M.SZ. M.
2023.05.25. 12:00
null
A Szőcs Bernadette, Sofia Polcanova kettős az éremszerzés felé vezető út utolsó akadályán botlott el (Fotó: WTT)
A durbani világbajnokság hatodik napjának délelőtti programjában a marosvásárhelyi Szőcs Bernadette az osztrák Sofia Polcanovával párban az éremért lépett asztalhoz, ám az Európa-bajnoki címvédő duó három játszmában kikapott a dél-koreai Dzsi Hi, Sin Ji Pin egységtől és ezzel a negyeddöntőben búcsúzott.

 

A román válogatottat erősítő Szőcs Bernadette és az osztrák Sofia Polcanova társulása már az első pillanatban jó ötletnek tűnt, hiszen amellett, hogy mind a ketten kiváló páros játékosok, egyesben is a kontinens elitjéhez tartoznak. A tavalyi müncheni Európa-bajnokság minderre csak ráerősített, hogy a duó egészen a dobogó tetejéig masírozott, s a dél-afrikai Durbanben most zajló világbajnokságon is igazolta jó hírét: mindössze egy játszmát veszítve jutott el a negyeddöntőig. A versenyszámot egyébként szokás szerint ázsiai dominancia jellemzi, a legjobb nyolc között hat távol-keleti kettős található, mellettük Szőcsékkel, valamint a Hana Matelová, Barbora Balázová cseh, szlovák kooperációval egészült ki a legjobb nyolc.

A Szőcs, Polcanova párosnak az éremért „természetesen” ázsiai kettőssel, a Dzseo Dzsi Hi, Sin Ji Pin dél-koreai duóval kellett megküzdenie. Az Európa és Ázsia között meglévő különbség most is kijött, három szettben lezárult a találkozó, de Szőcsnek és Polcanovának nincs miért szégyenkeznie, hiszen két játszmában is megszorongatták a dél-koreaiakat.

Közeledik a világbajnokság vége, így hát nem meglepő, hogy egyre kevesebb a még versenyben lévő Ázsián kívüli asztaliteniszező – ezzel a vereséggel Szőcs Bernadette számára is véget ért a durbani kaland. Magyar szempontból viszont még van mire figyelni, ugyanis az Ecseki Nándor, Szudi Ádám párosunk délután ugyancsak éremért lép asztalhoz, az ellenfél itt is dél-koreai, a Dzsang Vu Dzsin, Lim Dzsong Hun egység lesz.

56. EGYÉNI ASZTALITENISZ-VILÁGBAJNOKSÁG, DURBAN
Nők. Páros. Negyeddöntő
Dzseon Dzsi Hi, Sin Ji Pin (dél-koreai, 4. kiemelt)–Szőcs Bernadette, Sofia Polcanova (romániai, osztrák, 8.) 3:0 (9, 13, 4)

 

Legfrissebb hírek

Az ígéret, az ellentét és a ketyegő óra – Szűcs Miklós publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.10.19. 23:16

Asztalitenisz, egyéni Eb: francia és lengyel, szlovák közös arany a párosoknál

Egyéb egyéni
2026.10.17. 21:11

Ljubljanai lejtmenet – interjú Harczi Zsolttal az asztalitenisz Eb magyar mérlegéről

Egyéb egyéni
2026.10.17. 16:22

Asztalitenisz, egyéni Eb: német aranyérem vegyes párosban

Egyéb egyéni
2026.10.16. 21:44

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
2026.10.15. 19:26

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
2026.10.14. 16:57

András és Szudi maradt talpon a magyarok közül az asztalitenisz egyéni Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.13. 22:38

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
2026.10.13. 07:38