Birkózás: Rólam csak jót lehetett írni – Kovács István

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2023.03.30. 08:56
null
Kovács István mosolyogva megemlítette, róla csak jót lehetett írni (Fotó: MBSZ/Martin Gábor)
Máig az egyetlen magyar szabadfogású birkózó-világbajnoki cím szerzője Kovács István, aki 1979-ben San Diegóban érte el a fogásnem hazai történetének egyik legnagyobb sikerét. Méltán került 1979. augusztus 29-én a Népsport címlapjára.     

 

„Egy pillanat múlva már Kovács nyakában csüngött az egész magyar tábor. A versenyző a fáradtságtól és a hatalmas idegfeszültség utáni kiengedéstől valósággal zokogni kezdett, hosszú ideig ölelte át görcsösen Hegedüs Csaba szövetségi kapitányt” – írta a Népsport szakírója, a későbbi főszerkesztő, Szekeres István.

A kép kattintva teljes méretben is elérhető
A kép kattintva teljes méretben is elérhető

Szekeres a helyszínről tudósított, s ha Kovács István magára az írásra nem is emlékszik, az megmaradt benne, milyen profizmussal dolgozott kollégánk: „Diplomata jellegű táskát cipelt magával, amelyben teljes nyilvántartást vezetett a komplett mezőnyről. Ország és név szerint ábécésorrendbe szedve követte nyomon a sportolókat, mindenkiről volt infója. Sajnos nem tudom felidézni a győzelmemről szóló írást, de ha nekiállnék megkeresni, biztosan megtalálnám, hiszen összegyűjtöttem a rólam szóló cikkeket” – meséli Kovács István.

A Magyar Birkózók Szövetsége korábbi alelnöke kifejtette, nagy jelentőséget tulajdonított a sajtómegjelenéseknek: „Negyven évvel ezelőtt másképp szemléltem a világot, ezt különösen fontosnak tartottam. Nehezebben lehetett tájékozódni, mint manapság, abszolúte hiteles támpont volt a sportsajtó. Egyáltalán nem kifogásoltam, ha rólam írtak, hiszen csak jót lehetett írni” – tette hozzá mosolyogva a legendás birkózó, aki versenyzői pályafutásának 1986-os befejezése után edzősködéssel, bíráskodással és sportszergyártással is foglalkozott.

A nemzetközi és a magyar sportági szövetség Hírességek Csarnokába egyaránt beválasztott Kovács István pályafutása során négyszer állt dobogóra világversenyen, olimpiai és világbajnoki bronzérmesnek, valamint Eb-2. helyezettnek is mondhatja magát. Összesen három olimpián szerepelt, 1972-ben Münchenben, 1976-ban Montrealban, valamint 1980-ban Moszkvában – az orosz (akkor szovjet) fővárosban állhatott fel a dobogóra.

Legfrissebb hírek

Népsport: így nem nyert olimpiát Hajós Alfréd öccse

Népsport
Tegnap, 11:20

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok birkózó

Birkózás
2026.05.01. 08:25

Népsport: a futballkincstár legigazabb gyöngye volt

Népsport
2026.04.30. 11:09

„Szabadság, szerelem, e2 kell nekem”

Népsport
2026.04.29. 13:28

Szőke Alex: Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni!

Birkózás
2026.04.29. 08:07

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
2026.04.28. 09:15

Népsport: Marciano, az igazi Rocky

Népsport
2026.04.27. 08:05

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
2026.04.26. 19:40
Ezek is érdekelhetik