Csupasport: háromszáz burpee után beleszeretett a Spartanba

N. ZS.N. ZS.
2022.12.27. 21:56
Suga Tímea ahogy ebben az évben, úgy jövőre is ott lesz a magyar Spartan nagykövetek között, és minél több embert próbál bátorítani a sportág kipróbálására.

– Hogyan került az életébe a Spartan?
– Kétezertizennyolc márciusában kezdtem Nagykanizsán – mondta a 46 éves Suga Tímea. – Negyvenkét éves koromig a fotelben ültem, nem mozogtam semmit, aztán sajnos elveszítettem a szüleimet, ami miatt megzuhantam. Egyszer az egyik közösségi oldalon láttam a nagykanizsai Spartan-hirdetést, s felkeltette az érdeklődésemet. Nyíregyházán élek, ám a nagymamám Nagykanizsán, így a versenyzéssel egybekötve meglátogattam őt is. Azt sem tudtam, hogy milyen cipőt húzzak a versenyre, fogalmam sem volt, hogy mire számítsak.Nagy nehézségek árán végigmentem, lenyomtam vagy háromszáz burpee-t, két napig nem tudtam felállni, azonban egyből beleszerettem.

Az interjú folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30