Olimpia: a NOB 540 millió dollárt osztott szét a sportágak szövetségei között

2022.11.03. 13:08
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 540.29 millió dollárt osztott szét a tavaly nyári tokiói ötkarikás játékok műsorán szereplő sportágak nemzetközi szövetségei között.

Az insidethegames.biz portál beszámolója szerint az összeg hajszálra megegyezik azzal, amennyit a 2016-os riói olimpia után együttesen kapott az érintett 28 szövetség. Az elosztásnál a legjobban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) járt, amely 39.48 millió dollárhoz jutott. A NOB-tól érkező pénzek listáján a második helyre holtversenyben a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) és a vizes sportokat tömörítő Nemzetközi Úszószövetség (FINA) került 31.36-31.36 millióval. Mögöttük egyaránt 24.34 millióval áll öt világszövetség is: a kosarasoké, a labdarúgóké, a röplabdázóké, a teniszezőké és a kerékpárosoké.

A legkevesebbet – egyformán 12.98 millió dollárt – az öttusázók, a golfozók és a rögbisek nemzetközi szövetsége kapott.

A bokszolók támogatását ugyanakkor visszatartotta a NOB, amely hosszú ideje rossz viszonyban van a sportági világszövetséggel, az IBA-val, kifogásolva annak irányítását, az orosz elnök vezette szervezet pénzügyi, sportszakmai tevékenységét. Már a tokiói olimpia boksztornáját is a NOB vezényelte le, s ez lesz a helyzet a 2024-es párizsi játékokon is, míg a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjában nem kapott helyet az ökölvívás.

Az olimpiai bevételek elosztásából kimaradt a baseball-softball, illetve a japán fővárosban debütáló négy sportág – a karate, a gördeszka, a sportmászás és a szörf – nemzetközi szövetsége.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
Tegnap, 7:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35

Egy évvel elhalasztva megnyitották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
2026.07.01. 18:10

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.29. 23:06

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26