Multisport Eb, asztalitenisz: Madarász Dóra három meccslabdáról vesztett

SZ. M.SZ. M.
2022.08.18. 12:38
null
Madarász Dóra kiesett (Fotó: MTI)
Nagy esélyt szalasztott el Madarász Dóra, miután a hétszeres Európa-bajnok román Elizabeta Samara ellen reális esélye nyílt a 16 közé jutásra, de hiába volt három meccslabdája is, nagy csatában 4:3-ra kikapott a müncheni multisport Eb-n asztaliteniszben.

 

A Münchenben zajló asztalitenisz Európa-bajnokság hatodik napján magyar szemmel elsősorban a női egyesre érdemes figyelni, ugyanis a 16 közé jutásért Madarász Dóra és Póta Georgina is érintett. Olyannyira, hogy Madarász (világranglista-71.) a délelőtti programban már asztalhoz is állt, ellenfele a hétszeres Európa-bajnok Elizabeta Samara (34.) volt. Annak ellenére, hogy a román játékost magasabban jegyzik, az egymás elleni párharcaik általában szorosak, sőt mostanában inkább a 28 éves magyar játékos felé billent a mérleg nyelve.

„Legutóbb Szingapúrban a Grand Smash-versenyen három játszmában sikerült nyerni Samara ellen, jó lenne most ugyanígy folytatni” – mondta női válogatottunk szövetségi kapitánya, Bátorfi Zoltán. A román játékos természetesen pont az ellenkezőjében volt érdekelt, ennek megfelelően kezdte a mérkőzést, 1:0-ra és 2:1-re is vezetett, majd következett egy maratoni hosszúságú szett, amelyet Madarász nyert meg 19:17-re Ekkor úgy tűnt, ez fordulópontot jelent, a következő etap ugyanis simán a magyar játékosé volt, sőt a hatodik szettben 10:7-nél három meccslabdához jutott, mégis Samaráé lett a játszma, aki a mindent eldöntő hetedikben Madarász 8:6-os vezetéséről is fordítani tudott.

„Samara nem véletlenül hétszeres Európa-bajnok – mondta Bátorfi. – Madarász meccslabdáinál bátran játszott, két labdát is határozottan beütött és a döntő szett hajrájában sem hibázott. Nehéz ilyenkor mit mondani, már csak azért is, mert mindketten remekül játszottak, simán lehetett volna fordított is az eredmény, de ez most sajnos így sikerült.”

Madarász Dóra tehát nem jutott be a 16 közé, Póta Georginának viszont még van esélye erre, a délutáni programban a romániai Szőcs Bernadette-en keresztül vezet az út a nyolcaddöntőbe.

MULTISPORT EURÓPA-BAJNOKSÁG, ASZTALITENISZ
Nők. Egyes. A 16 közé jutásért:
Samara (román)–Madarász Dóra 4:3 (8, –6, 5, –17, –7, 11, 8)

A Nemzeti Sportot a helyszínről, Münchenből Pozsonyi Szilárd tudósítja.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba 19 helyet javított a világranglistán

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:45

Asztalitenisz: András Csaba megnyerte a varasdi WTT-versenyt

Egyéb egyéni
2026.03.16. 19:45

Asztalitenisz: András Csaba döntőbe jutott a horvátországi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2026.03.16. 13:22

Asztalitenisz: András Csaba a döntőért játszik Varasdon

Egyéb egyéni
2026.03.15. 19:36

Asztalitenisz: András Csaba mindkét számban a negyeddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.03.10. 19:56

Asztalitenisz: András Csaba két számban is versenyben maradt

Egyéb egyéni
2026.03.09. 21:14

Asztalitenisz: Szántosi Dávid főtáblás lett Otocecben

Egyéb egyéni
2026.03.08. 15:43

Négy országgal és 300 fonttal indult a sikersztori

Népsport
2026.02.09. 07:02
Ezek is érdekelhetik