Csupasport: az ultraversenyek felé kacsingat Tordai Richárd

2022.06.14. 21:52
Címkék
Tordai Richárd már az ultra világát kóstolgatja, kedvenc versenye azonban a Naplemente Félmaraton, ahol abszolút első helyen végzett a május 29-i viharos vasárnapon.

Richárd 2019-ben kezdett el futni, bár elmondása szerint ez még inkább csak szaladgálás volt, ekkor még kint élt Németországban. 2020 márciusában vett részt élete első futóversenyén, a Gánt Trail huszonöt kilométeres távján.

„Előtte sosem futottam még ennyit, a maximum körülbelül húsz kilométer volt, így igen, tudom, merész voltam, hogy az első versenyemen rögtön ennyit bevállaltam. Nehéz is volt, főleg, hogy a második körön volt egy olyan emelkedős szakasz, ahol lábszárközépig érő avarban kellett haladni, ahol nemhogy a futás, hanem a gyaloglás is kihívásnak számított.”

Majd jöttek a „Futniszép” eseményei, mint például a Napfelkelte vagy a Tihany félmaraton. Mindig csupán pár perccel maradt le a dobogóról, amit egy idő után kezdett megelégelni.

„Ekkor ajánlották nekem Szabó Csabát az Ensporttól, akivel 2020 októberétől kezdtünk el együtt dolgozni. Innentől mondhatom el magamról azt, hogy futok.”

Tordai Richárd eredményeiről és jövőbeli terveiről a csupasport.hu oldalának beszélt.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
Tegnap, 7:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30