Súlyemelő Eb: Tchakounté és Gencsev is először végzett az élen világversenyen

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2022.05.30. 23:31
null
A francia Tchakounté a tavalyi Eb-ezüstjét „cserélte” aranyra (Fotó: AFP)
A tiranai Európa-bajnokság harmadik napján francia és bolgár siker született, kedden színre lép az első magyar is: Jung Beáta a legnépesebb kategóriában, női 64 kilóban próbál szerencsét.

Pályafutása első aranyérmét szerezte világversenyen a tokiói olimpián negyedik Dora Tchakounté. A francia versenyző a tiranai Eb harmadik napján az 59 kilósok között nyert úgy, hogy szakításban és lökésben sem ő végzett az élen.

Férfi 67 kilóban a tavalyi moszkvai Európa-bajnokságon 315 kilót teljesítve harmadik bolgár Valentin Gencsev hétfőn egy kilóval kevesebbel is magabiztosan végzett az élen. A mezőnyben egyedül hibátlanul lökő, fogásnemi ezüstöt szerző török Yusuf Fehmi Genc szerény szakítása (125) miatt csak ötödik lett összetettben.

Kedden pódiumra lép az első magyar, Jung Beáta, aki a legnépesebb súlycsoportban, a nevezés szerint 25 emelőt felvonultató 64 kilóban szerepel – ez az egyetlen kategória az Eb-n, amelyben A-, B- és C-csoportba is kellett sorolni a versenyzőket.

100. FÉRFI ÉS 34. NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, TIRANA
FÉRFIAK

67 KG
Európa-bajnok: Valentin Gencsev (Bulgária) 314 (139, 175),
2. Sota Misvelidze (Grúzia) 307 (142, 165), 3. Acorán Hernández (Spanyolország) 299 (138, 161)
Szakítás. Eb: Misvelidze 142,
2. Gencsev 139, 3. Hernández 138
Lökés. Eb: Gencsev 175,
2. Yusuf Fehmi Genc (Törökország) 167, 3. Misvelidze 165
NŐK

59 KG

Eb: Dora Tchakounte (Franciaország) 213 (96, 117),
2. Lucrezia Magistris (Olaszország) 212 (98, 114), 3. Ine Andersson (Norvégia) 208 (90, 118)
Szakítás. Eb: Magistris 98,
2. Tchakounte 96, 3. Szofia Jeorgopulu (Görögország) 92
Lökés. Eb: Andersson 118,
2. Tchakounte 117, 3. Magistris 114

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik