Csupasport: terep helyett az országútra koncentrál Kárpáti Bálint

2022.05.01. 20:41
Címkék
A fiatal Kárpáti Bálint jelenleg terepen és országúton versenyez, ám idővel el kell döntenie, hogy melyik bringás szakágra fektet nagyobb hangsúlyt, amiről már van elképzelése.


„Az utóbbi időben remek eredményeket értem el. Minden lehetőség jó alkalom, hogy egyre tapasztaltabb legyek, tavaly Csehországban és Szlovéniában voltam a magyar válogatott keretével – mondta Kárpáti Bálint a Csupasportnak. Terepen tavaly és idén is jártam már erős versenyeken, nem olyan régen Szlovákiában voltunk. Az országúti lesz a fő számom. Terepen jobb eredményeket érek el, hiszen jó a technikám, ám hosszú távon az országútiban több lehetőséget látok.”

Elmondta, jól tudja kezelni a meleg helyzeteket, hiszen ha esés közeli állapotba kerül, remekül reagálja le. Inkább edzéseken esik nagyokat, a versenyeken ez kevésbé jellemző.

Rajta kívül a Csupasporton olvashatnak a négyszeres olimpiai bajnok brit Mo Farah-ról is, aki majdnem egy év kihagyás után tér vissza egy londoni futóversenyen.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
Tegnap, 7:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30