Csupasport: Svájcból visszatérve megnyerte a marsbéli tájon zajló futóversenyt

N. ZS.N. ZS.
2022.03.16. 20:38
Címkék
Nem okoznak problémát neki az emelkedők, lévén a svájci hegyekhez szokott hozzá. Láng-Somogyi Zita a Gánt Trail 25 kilométeres távján került a dobogó felső fokára.

„Nyáron költöztünk haza egy Zürich melletti kis faluból, ahol hat évet éltünk – meséli. – A férjem korábban kerékpározott, nekem a futás volt az alapszerelem, aztán elkezdtünk közösen triatlonozni. A Honvéd Szondi SE csapatának vagyunk a tagjai, három gyerekünk is ott edz az utánpótlásban.”„Nyáron költöztünk haza egy Zürich melletti kis faluból, ahol hat évet éltünk – meséli. – A férjem korábban kerékpározott, nekem a futás volt az alapszerelem, aztán elkezdtünk közösen triatlonozni. A Honvéd Szondi SE csapatának vagyunk a tagjai, három gyerekünk is ott edz az utánpótlásban.”

Zita vajdasági lányként már gyerekkorában is futott. 600-800 métereken versenyzett, egész jó eredményeket ért el, ám családi döntés következtében nyolcadikos kora után elszakadt a sporttól. Csak felnőttként, 2015-ben kezdett el újra futni, amikor a harmadik kislánya még kicsi volt, és ahhoz, hogy ismét versenyen induljon, a fodrásza „segítsége” is kellett.

Részletek a csupasport.hu oldalán olvasható cikkben.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
Tegnap, 7:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30