Birkózás: két magyar döntős az U23-as Eb nyitó napján

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.07. 20:39
null
Takács István is döntős Plovdivban (Fotó: MBSZ/UWW)
Magyar szempontból nagyszerűen kezdődött a plovdivi U23-as birkózó Európa-bajnokság: a kötöttfogásúak versenynapján Takács István a 87 kilogrammosok között, Vitek Dáriusz a nehézsúlyúak mezőnyében jutott be a döntőbe.

 

A felnőtt vb-5., junior világ- és Európa-bajnok Takács István (87 kg, Honvéd) a horvát Mandicot 8–0-s technikai tussal, a lengyel Szymonowiczot 3–1-re múlta felül, így bejutott a keddi döntőbe, ahol a dán színeket képviselő Bisultanov lesz az ellenfele.

Az U23-as vb- és Eb-3. Vitek Dáriusz (130 kg, Honvéd) a bolgár Lazarovot tussal, a lengyel Wawrzynczyket 1–1 után később szerzett ponttal, a grúz Copurasvilit5–2-re verve szintén finalista lett, neki a török Bozkurt lesz az ellenfele.

Tóth Levente (63 kg, Cegléd) kiesett, Klányi Krisztofer (77 kg, Dorog) a vigaszágon folytathatja.

Kedden további három magyar, Kecskeméti Krisztián (60 kg, Cegléd), Tösmagi Attila (72 kg, ESMTK) és Mezei Dominik (82 kg, Dorog) kezdi meg szereplését Plovdivban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik