Zenész, építészmérnök és sportrajongó – így definiálta magát. Családi tradíciókat követett ezzel. Szülei ötévesen vitték először az Operába, Nyugat-Németországban élő nagyszüleitől kapta az első Elvis Presley-lemezét, nagypapája és a nagybátyja építész volt, édesapja pedig az élvonalban futballozott. Gyerekként az 1948-as olimpia, majd az Aranycsapat hatására ő maga is sportkarrierről álmodott. Lágymányoson nyolcévesen kezdett futballozni a Kinizsi Dohánygyár csapatában. Lehetett ebben valami sorsszerű, hiszen a klubot alapításakor MOVE Dohánygyári Dal- és Sport Egyletnek hívták, a szívének legkedvesebb egyesület, a Ferencváros pedig éppen a kölyökéveivel egy időben vette fel – kényszerűségből, persze – a Kinizsi nevet. Mégsem labdarúgóként indult be a sportkarrierje, hanem Agócs Jenő, a MAFC trénere jóvoltából atlétaként. Ő csábította át a sprinterek közé. Hamarosan gátfutásra váltott, s edzője lelki szemeivel már ott látta tanítványát az 1964-es tokiói játékokon a 110 méter rajtjánál, ám a magasabb felnőttgátakkal már nehezebben boldogult, és egy peches térdsérülés végképp szertefoszlatta az olimpiai ábrándokat.
Korosztályos atlétaként jutott le először a Népstadion küzdőterére, s bár a Kádár-korszak össznépi futballünnepén, a SZÚR-on nem vállalta a szereplést, arra már nem tudott nemet mondani, amikor a Formula–1-es pilóták ellen futballozhatott az ország akkori sportszentélyében. Főleg, hogy egy csapatban rúghatta a labdát egyik kedvencével, Varga Zoltánnal is. Igaz, harmadjára az utolsó pillanatban esett be a meccsre („Aligán későn szálltam le a vitorlásomról…”), és mivel bemelegítés nélkül lépett pályára, éppen egy Vargától kapott hosszú indítás után loholva elpattant a combizma, s e sérülés le is zárta a futballéveit. A Fradi zseniális jobbösszekötőjét amúgy még az Omega egyik törzshelyéről, az Eötvös Klubból ismerte, de rendszeres vendége volt a zenekar koncertjeinek az Újpesti Dózsa legendás ötös fogata, a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársor is. Ahogy e klasszisok meccsei azokban az években táblás házat vonzottak, az Omega is képes volt megtölteni a Népstadiont: összesen négy alkalommal adott telt házas koncertet a legnagyobb hazai arénában (egy alkalommal az Illéssel és a Metróval közösen). Nem csoda, hogy a Budapest városképét is meghatározó létesítmény lebontását megkönnyezte, az új Puskás Arénáról viszont építészként is elismerő véleménnyel volt. Sohasem hangzott el nyilvánosan, hogy az Omega, amely 2022-ben ünnepelte volna megalakulásának hatvanadik évfordulóját, koncertre készülne az új létesítményben – s főleg nem az alapemberek, Somló Tamás és Laux József 2016-os, majd Benkő László és Mihály Tamás tavalyi halála után. Néhány éve egy beszélgetésünk során mégis azt mondta: „A világ legboldogabb embere lennék, ha megadatna egy buli az új stadionban.”
2021. december 6-án végérvényessé vált, hogy ez a koncert nem lesz megtartva. „Időm lejárt, a Földet elhagyom” – énekelte Kóbor János az 1979-es Gammapolis-lemez címadó dalában.
Jó utat, Mecky!
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. december 11-i lapszámában jelent meg.)
