Erőemelő Eb: hét magyar érem, két arany, 13 országos csúcs

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.12.14. 21:11
null
Bereczki Szilárd kiemelkedően szerepelt (Fotó: Facebook/Magyar Erőemelő Szövetség)
Hét érmet gyűjtöttek a magyar erőemelők a svédországi Västerasban rendezett Európa-bajnokságon, ahol 13 országos csúcs dőlt meg – adta hírül a hazai sportági szövetség kedden.

 

A junioroknál szereplő Rozsnyai-Kovács Aletta a három fogásnemes Eb-n összetettben ezüstöt szerzett, miután fekvenyomásban aranyat, guggolásban pedig bronzérmet érdemelt ki a 63 kilósok között. Ugyancsak a juniorok mezőnyében a férfi plusz 120 kilósoknál Bereczki Szilárd fekvenyomásban Európa-bajnok lett, összetettben pedig ezüstérmesként zárt. Ugyanebben a súlycsoportban egy magyar bronz is született Bana Milán jóvoltából, aki fekvenyomásban lett harmadik, összetettben pedig a hatodik helyen végzett.

Az ifiknél Füzesi Marcell (105 kg) fekvenyomásban harmadik, összesítésben pedig Eb-ötödik lett.
A kontinensviadalon három fogásnemben versenyeztek a legjobbak, fekvenyomás és guggolás mellett felhúzásban, győzteseket fogásnemenként hirdettek, emellett összetettben is osztottak érmeket.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik