Erőemelés: „Előnyei voltak az alkalmazkodásnak” – Berke a Covid-helyzetről

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.25. 08:11
null
Jövőre Eb-t rendez Magyarország (Fotó: Prémium Média & Sport Management)
Eseménydús esztendő áll a Magyar Erőemelő-szövetség mögött, amely a Covid-helyzet kellős közepén több reformintékezdést is végigvitt. A szervezet 2021 őszén választott új elnökséget, amely kiemelten fontos projektként kezelte a koronavírus jelenléte miatt felgyorsított digitalizációs folyamatokat.

 

„A vírushelyzetnek voltak előnyei és hátrányai is – mondja a 2021-es esztendőre visszatekintve Berke Lóránd, a szövetség új elnöke. – A bizonytalan helyzet sok esetben nehezítette meg a versenyekre történő felkészülést vagy akár a versenyszervezést. A hazai versenyek tekintetében sikerült mindent megrendeznünk a tervezettek közül, de a nemzetközi versenyek esetében többször változtak az időpontok, amely az indulóktól nagyobb rugalmasságot igényelt. Az alkalmazkodásnak azonban előnyei is voltak: felgyorsult az élő közvetítések fejlődése, sikerült egy olyan rendszert kiépítenünk, amellyel gyakorlatilag bárki otthonról tudta követni élőben a versenyeket. Ezen a vonalon szeretnénk még mindenképp fejlődni.”

A digitalizációról szóló törekvések hosszú ideje jelen voltak a sportágban. Még a 2021 szeptemberében felállt elnökség előtt kezdődött meg annak a mobilos applikációnak a fejlesztése, amely a sportorvosi engedélyek kiváltásának kivételével minden versenyzéssel és versenyjelentkezéssel kapcsolatos folyamatot az online térbe helyezett át – ezzel jelentősen gyorsítva azokat, illetve minimalizálva a személyes kontaktusok számát.

„Ezzel biztonságosabbá tettük az eddig papír alapon működő folyamatot, védve a versenyzőinket” – tette hozzá.

„Az erőemelés óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban. Egyre népszerűbb a fiatalok körében is és mára már több mint 130 egyesület tagja a szövetségnek Eredményeinket tekintve igen büszkék lehetünk az évre. Több Európa-bajnoki és világbajnoki címet szereztünk fekvenyomásban és erőemelésben is. Hogy őszinte legyek, olyan sok kiváló eredményről van szó, fel sem lehet sorolni csak úgy beszélgetés közben, mert az ember óhatatlanul kihagyna valaki fontosat...”

A hazai versenyidény a március 5–6-ai hétvégén a RAW-fekvenyomó magyar bajnoksággal indul, amelynek Vésztő ad majd otthont. Áprilisban az erőemelő bajnoksággal folytatódik, majd. A fekvenyomó-vb-nek májusban Kazahsztán, az erőemelőnek júniusban a Dél-Afrikai Köztársaság ad otthont. A versenyévadot ősszel – a hagyományoknak megfelelően – idehaza a csapatbajnokság, nemzetközi szinten pedig a lengyelországi erőemelő Eb zárja. Az évben Magyarország ad majd otthont a RAW-fekvenyomó Európa-bajnokságnak.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik