Asztalitenisz Ek: a pécsiek csak megszorítani tudták az esélyesebb spanyolokat

Vágólapra másolva!
2021.12.10. 23:18
null
Pető Zsolt kétszettes előnyből kapott ki a spanyol Durantól (Fotó: Földi Imre, archív)
A Budaörs női csapata után a férfiaknál a PTE PEAC Kalo-Méh is 3:0-s vereséggel kezdte az Európa-kupa második csoportkörét.

 

A PTE PEAC Kalo-Méh férficsapata az Európa-kupa második csoportkörében, a C-csoportban szerepel, amelynek a portugáliai Vila Nova de Gaia ad otthont. A magyar bajnokcsapat a nemzetközi porondon eddig a tokiói olimpián is asztalhoz álló szerbiai Pető Zsolttal, valamint Demeter Lehellel és Gerold Gáborral állt fel, ám utóbbi egészségügyi problémák miatt ezt a hétvégét nem tudta vállalni, a helyére a fiatal Kovács Sebestyén ugrott be.

Ami az előzetes esélyeket illeti, az európai szövetség rangsora alapján a pécsiek a csoport harmadik legerősebb alakulatának számítanak, s mivel két csapat jut tovább az egyenes kieséses szakaszba, a negyeddöntőbe jutáshoz mindenképpen bravúr kell, ami az első találkozón nem nem jött össze: a PTE PEAC a csoport papíron legerősebb együttesétől, a spanyol CTT Borgestől 3:0-s vereséget szenvedett.

Az eredmény sima meccset sejtet, ám játék képe két párharcban nem ezt mutatta. Az első találkozón Pető már 2:0-ra vezetett a spanyol Marc Durannal szemben, végül rövidített játszmában vesztett, a harmadikon pedig Kovács játszott ugyancsak ötszettes partit Joan Masippal. A kakukktojás a második mérkőzés volt, Demeter Lehet ugyan a játszmákon belül alaposan megnehezítette a 31 éves svéd Viktor Brodd dolgát, szettet nem tudott nyerni.

Ami a folytatást illeti, a továbbjutáshoz már nem hibázhatnak a pécsiek – nem lesz könnyű, de azért szombaton az ukrán Fortuna Kijev ellen van esély a javításra.

EURÓPA-KUPA, 2. CSOPORTKÖR, VILA NOVA DE GAIA (PORTUGÁLIA)
FÉRFIAK. C-CSOPORT:
CTT Borges (spanyol)–PTE PEAC Kalo-Méh 3:0

Duran–Pető Zsolt 3:2 (–6, –6, 8, 11, 6:0)
Brodd–Demeter Lehel 3:0 (8, 9, 9)
Masip–Kovács Sebestyén 3:2 (7, –9, –8, 5, 6:2)

TTC Wiener Neustadt (osztrák)–Fortuna Kijev (ukrán) 3:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik