Csupasport: érzelmes győzelem a Kassa–Miskolc ultrán

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2021.11.12. 21:19
A szikszói Kohári Szabolcs magabiztosan nyerte meg a 115 kilométer hosszú futóversenyt, s elmondása alapján ez az első hely többet jelent neki, mint bármely más eseményen elért eredménye.

A szikszói Kohári Szabolcs 9:55.52-es idővel nyerte a Kassa–Miskolc 115 kilométer hosszú ultramaratont, a sportolónak különösen sokat jelentett az esemény, hiszen hazai pályán versenyezhetett.

„Két éve váltóban, a szikszói csapat tagjaként részt vettem a versenyen, tavaly elmaradt a koronavírus-járvány miatt, idén mindenképpen szerettem volna egyéniben teljesíteni
– nyilatkozta a Csupasportnak Kohári Szabolcs. A verseny útvonala áthalad Szikszón, így érzelmileg számomra sokkal többet jelent ez a verseny, mint bármelyik másik. Az esemény hetén már alig vártam, hogy elrajtoljunk, felfokozott hangulatban vártam a kezdést."

A beszámoló folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik