Vívás: Decsi András futballszakosztályt alapított

Vágólapra másolva!
2021.09.18. 13:21
null
Decsi András (balra) futballszakosztályt alapított (Fotó: Tumbász Hédi)
Remek eredménysort tud felmutatni Decsi András, ez pedig egyértelműsíti, hogy azon a szinten van a mesterek között, mint Szilágyi Áron a vívók között.

 

– Hátat fordít a vívósportnak...?
– Dehogy fordítok hátat, csak szeretem, ha elfoglalt vagyok. Mivel a vívóéletben jelenleg nem olyan sűrű a program, belefér más irányú tevékenység is – válaszolta Decsi András, Szilágyi Áron mestere.

– Hogyan jött az ötlet, hogy megalapítja a KVSE labdarúgó-szakosztályát?
– A lányom elkötelezte magát a kardvívás mellett, a fiamat viszont nem vonzotta a vívóterem. Kipróbált több sportágat, aztán kitalálta, hogy szívesen focizna. Elvittem egy egyesületbe, s egészen a tokiói olimpiáig ott voltam szinte minden edzésén, mert érdekelt, hogyan tanítják a gyerekeket. Bevallom őszintén, nekem egészen más elképzeléseim vannak a sportról, mert én azt vallom: ha valamit csinálunk, csináljuk komolyan. Abból kiindulva, hogy a vívószakosztályban milyen munkát végzünk, felvetődött bennem, hogy ezt megpróbálhatnánk egy másik sportágban, a labdarúgásban is.

– Hogyan lett az ötletből valóság?
– Az Auxerre tulajdonosa kedves barátom, neki beszéltem az elképzelésemről – noha jelenleg a francia másodosztályban van a csapat, a klub jelentős múltra tekint vissza, ráadásul remek akadémiai rendszere van. Innentől felgyorsultak az események: megalakítottuk a szakosztályt, aztán az olimpia után nem sokkal Auxerre-be utaztunk, és aláírtuk az együttműködési megállapodást, amelynek keretében a francia klub szakmai és módszertani támogatást nyújt nekünk. Természetesen ennél jóval sokrétűbb alapokon nyugszik a szerződésünk, így például tartalmazza azt is, hogy a KVSE legígéretesebb tehetségeinek lehetőségük lesz a jövőben az Auxerre képzési programjaiban is részt venni.

– Érezhető a lelkesedése.
– Valóban lelkes vagyok, egy adrenalinnal jócskán túlfűtött időszak után jó fújni egy nagyot, és rögtön valami újat, valami mást csinálni.

– Beszéljünk arról az előbb emlegetett időszakról, illetve a „következményeiről”: az elmúlt évek sikerei után a tokiói arany és bronz egyértelműen azt mutatja, hogy Decsi András azon a szinten van a mesterek között, mint Szilágyi Áron a vívók között.
– Nem gondolkozom minden nap azon, mit is értünk el a srácokkal ebben a hat évben, én csak azt csináltam, amihez értek, s hálát adok a Jóistennek, hogy ehhez ilyen eredmények társultak.

– Sohasem érezte a kockázatot abban, hogy a jelenkor nagyszerű magyar kardvívókat vonultat fel?
– Szerencsésnek érzem magam, és hálás vagyok azért, hogy olyan időszakban lehetek a válogatott vezetőedzője, amikor ilyen korszakos egyéniségek alkotják a csapatot. Hogy ez magában hordozhatja a bukást, eszembe sem jutott: ha a kitűzött célok eléréséért megteszünk mindent, és mindenki hozzáteszi azt, amit várunk tőle és amit saját magától is elvár, abból ilyen eredmények születnek.

– Rióban is nagyot alkotott tanítványával, Tokióban ezt megfejelték. Máshogy vágtak neki a két felkészülésnek?
– Egy évvel Rio előtt azzal az elhatározással kezdtük el a közös munkát Áronnal, hogy tudtuk, addig négy ember védte meg olimpiai bajnok címét kardvívásban – arra készültünk, hogy Áron lesz az ötödik. Sikerült. Utána persze rögtön megkaptuk a kérdést: a másodikat Tokióban követi a harmadik is? Nyilvánvalóan úgy gondoltuk: nem lenne rossz. Ám ehelyett olyan célt tűztünk ki, amely kézzelfoghatóbb volt, amelyhez jobban tudtunk igazodni, s ez a csapatkvóta megszerzése volt. Ugyan nem rendeltük alá az egyéni versenyeket ennek, mégis ez volt az elsődleges cél, mert tudtuk, ha a megvan a kvóta, onnantól sokkal nyugodtabbá válik a felkészülés.

– Gyanítom, a tokiói egyéni verseny napján nem volt nyugodt.
– Mindketten feszültek voltunk, ráadásul kettesben maradtunk, mert a többiek hamarabb vívtak. Még a reggeli közben sem nagyon beszélgettünk, mire a vívócsarnokhoz értünk, a bemelegítő terem szinte üres volt – Rióval ellentétben. Ott legalább rögtön megláttam az ellenfelek hófehér arcát. Csak az iskolázás során kezdett oldódni mindkettőnk feszültsége. Rióval ellentétben Tokióban egyáltalán nem tulajdonítottunk jelentőséget a sorsolásnak: tudtuk persze, kik jöhetnek szembe Áronnal, de nemigen foglalkoztunk vele. A feszültségből még érezni lehetett egy keveset Áron első asszójának elején, ám néhány tus után koncentrálttá vált, mintha azt mondta volna: ja, hogy már itt vagyunk az olimpián? Oké, akkor vívjunk!

– Hihetetlen, amit az öt karika égisze alatt művel a páston Szilágyi Áron...
– Minél nagyobb a nyomás, ő annál inkább felül tud kerekedni minden nehézségen.

– A riói arany után akadtak, akik azt mondták, „csak” szinten kellett tartania Szilágyit, s bár ez már akkor is meglehetősen szakmaiatlan véleménynek számított, a tokiói győzelmet már tényleg senki sem veheti el öntől. Jobban a magáénak érzi?
– Nem. Amire közösen vállalkoztunk Áronnal két alkalommal, abból kihoztuk a legtöbbet. Tokió kapcsán azért hiányérzet még mindig van bennem.

– Ne is említse az olaszok elleni elődöntőt...
– Még ma sem hiszem el, hogy nem jelzett a gép a nyilvánvaló találatunknál, és azt sem, hogy azt az utolsó tust megadta a bíró az olasznak.

– Már eltelt másfél hónap a csapatverseny óta. Elárulja, mi történt a tokiói vívócsarnokban az elveszített elődöntő után?
– Az asszó utáni harminc-negyven perc szörnyű volt: akadt, aki kicsit átrendezte az öltözőt, más elvonult sírni, de én sem kerestem a fiúk társaságát. Aztán jött egy pillanat, amikor mindenki váltott, amikor mindannyian kimondtuk, lezártuk az elődöntős fejezetet.

– De így is érezték?
– Muszáj volt. Én még órákon keresztül üvölthettem volna, de nem hagyhattam el magam, hiszen ki legyen nyugodt és ki árasszon magabiztosságot, ha nem a vezetőedző?! Persze a srácok is átérezték a bronzmeccs jelentőségét, ám én ki is mondtam: az olimpia legfontosabb mérkőzése következik, hiszen éremért jöttünk, és mindenki nyakában ott akarom látni a bronzot!

– Azért ha beindul a szezon, a foci mellett újra szerepet kap az életében a vívás?
– A kislányomnak rendszeresen adok iskolákat, szóval a vívás kihagyhatatlan az életemből. Ami a csapatot illeti, elvileg mind a négy fiúban megvan a szándék, hogy együtt folytassák tovább, ám egyelőre várjuk, hogy kikristályosodjon a jövő, hiszen a versenynaptár nem végleges. Ezek a fiúk vívtak már annyit életükben, hogy mindaddig, amíg nem látunk tisztán, felesleges fegyvert fogniuk. Ha látjuk, hol és mikor lesznek nemzetközi versenyek, nekivágunk újra!

Legfrissebb hírek

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Márton Anna: Aranyszabály nálunk, ha magyar vív magyarral, akkor a győztesnek meg kell nyernie a versenyt is…

Párizs 2024
2024.07.29. 15:27

Szűcs Luca és Márton Anna is negyeddöntős

Párizs 2024
2024.07.29. 14:56

Muhari Eszter: Bronzérmes vagyok? Még nem hiszem el, kell egy kicsi idő feldolgozni

Párizs 2024
2024.07.27. 22:05

Muhari Eszter: Végre bátor voltam, és el mertem engedni

Párizs 2024
2024.07.27. 21:16

Legutóbb bejött, az olimpián is szerencsét hozhat férfi párbajtőrözőinknek?

Párizs 2024
2024.07.26. 16:02

Szilágyi Áron: Ugyanolyan lelkesedéssel utazok ki erre az olimpiára, mint bármelyikre

Párizs 2024
2024.07.25. 22:29

Koch Máté: Miért én féljek? Féljenek az ellenfelek!

Párizs 2024
2024.07.25. 08:20
Ezek is érdekelhetik