Csupasport: a dohányzástól a Berlin Maratonig

T. N.T. N.
2021.09.27. 18:50
null
Szabó Nóra (Fotó: Csupasport)
Szabó Nóra, a világ egyik legrangosabb maratoni versenyén a 11. helyen végzett, pedig egyetemista korában túlsúlyos volt, bulizott és cigarettázott, az életmódváltás azonban eredményre vezetett.

 

A Margitszigeti AC 33 esztendős versenyzője 2.31:08 órás egyéni csúcsot futva a tizenegyedik helyen végzett a világ egyik legrangosabb maratoni futóversenyén, a Berlin Maratonon, és ezzel teljesítette is a jövő évi Európa-bajnokság szintidejét. A futónő két kiemelkedő eredménnyel melegített: az augusztusi 36. Wizz Air Budapest Félmaratonon és a szeptemberi tízezer méteres országos bajnokságon is egyéni csúccsal győzött.

„Az utóbbi néhány hónapban rendkívül intenzív edzésmunkát végeztem az edzőmmel, az egykori kiváló futóval, Berkovics Imrével – árulta el sikerének egyik titkát a futónő, aki munkája mellett naponta egyszer edz. – Ennek köszönhetően most már a sokkal erősebb tempót is bírom. Nagyon jól felépíti a tréningeket, három hetente tartunk kontrollfutást, amelyen versenyiramban kell futnom. A Wizz Air Félmaratont és a tízezer méteres országos bajnokságot is e szerint építettük fel.”

Csak kevesen hinnék, hogy Szabó Nóra futómúltja semmiféleképpen sem nevezhető gazdagnak. Fiatalkorában az egyetemisták életét élte, és csak 23 éves korában, barátnője unszolására kezdett futni.

„Tíz éve futok, és mindössze három éve van edzőm. Mostani tréneremmel két éve dolgozom együtt, és teljesen más módszereket használ, mint mások. Amikor egyetemista voltam, bulikba jártam, dohányoztam és túlsúlyos voltam, diákként külföldön is jártam, ahol nem feltétlenül a tanulást helyeztem előtérbe. A futás hatására azonban fogyni kezdtem, és az étkezésemre is figyeltem. Csatlakoztam egy futóklubhoz, és egyre több eseményen vettem részt. Kétezertizennégyben párosban indultam az Ultrabalatonon, amelyet később – ugyancsak párosban – meg is nyertem. Térdproblémáim miatt azonban felhagytam az ilyen hosszú távokkal.”

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
22 órája

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Doppinggyanú miatt felfüggesztették a 2019-es tokiói maratoni győztesét

Atlétika
2026.09.17. 10:47

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23