Öttusa: erős mezőnyök a budapesti fedett pályás versenyen

2021.02.17. 12:50
null
Marosi Ádám is az indulók között (Fotó: NS Archív)
Az előzetes nevezési listák alapján mindkét nemben nagyon erős és népes mezőny gyűlik majd össze a február végén, március elején sorra kerülő budapesti nemzetközi fedett pályás öttusaversenyre – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

 

Az MTI kiemeli, amint az a hazai szövetség honlapján olvasható, a férfiaknál 90, a nőknél 74 versenyző jelezte indulási szándékát - köztük 27, illetve 21 magyar –, és mindkét mezőnyben 19 ország öttusázói szerepelnek. Indulnak egyéni világbajnokok – Marosi Ádám, a brit James Cooke és a francia Valentin Belaud, valamint Kovács Sarolta, az orosz Gulnaz Gubajdullina és a fehérorosz Volha Szilkina –, valamint további vb-érmesek.

A verseny népszerűsége nem véletlen, mivel a koronavírus-járvány miatt egy éve nem rendeztek nemzetközi viadalt a felnőttek számára, a mostani alkalom pedig jó lehetőség az aktuális erőviszonyok felmérésére, tapasztalatok gyűjtésére. Már csak azért is, mert nem sokkal később, március negyedik hetében, ugyancsak Budapesten kezdődik majd az idei világkupa-sorozat, melynek állomásain pontokat lehet szerezni az olimpiai kvalifikációs ranglistára – tette hozzá a távirati iroda.

A vk-széria közel egy éve, március közepén szakadt félbe. Az első versenyt, Kairóban még meg tudták rendezni, azon a férfiaknál Marosi Ádám győzött.

A budapesti Peridot fedett pályás viadalon február 27-én és 28-án a női és a férfi selejtezőt bonyolítják le, majd március 1-jén ás 2-án következnek a döntők.

A magyarok közül eddig Demeter Bence és Kovács Sarolta rendelkezik tokiói kvótával – írta az MTI.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Az utóbbi évek egyik legjobb alapozásán vagyunk túl – Belák János

Egyéb egyéni
2026.03.18. 22:19

Koleszár Mihály: Erős a magyar mezőny, nem adják ingyen az ob-címet

Egyéb egyéni
2026.03.17. 18:04

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
2026.03.16. 22:11

A Nemzetközi Öttusaszövetség szervezi a jövőben az akadálysportok versenyeit is

Egyéb egyéni
2026.03.16. 11:06

Öttusa: Gulyás Michelle ötödször is országos bajnok, Koleszár Mihály sorozatban harmadik ob-címét szerezte meg

Egyéb egyéni
2026.03.14. 19:41

Gulyás Michelle és a BHSE győzött a nőknél a nyílt fedett pályás öttusa ob-n

Egyéb egyéni
2026.03.14. 15:17

Koleszár Mihály: Szerencsére nem egy ennél is fontosabb versenyen rontottam először az OCR-en

Egyéb egyéni
2026.03.14. 00:11

Öt magyar férfi versenyző döntős az öttusa Viwa Openen

Egyéb egyéni
2026.03.13. 18:58
Ezek is érdekelhetik