Csupasport: Mányoki Attila újabb úszókihívásra indul

2021.02.18. 17:43
Bármilyen nehéz is tervezni, az Ocean's Sevent 2019-ben befejező hosszútávúszó még idén augusztusban nekikezd a nyolc nagy tó meghódítását jelentő Still Water 8 teljesítésének.

„Szerettem volna más jellegű közegben megméretni magamat, hogy képes vagyok-e ezekre a természeti körülményekre felkészülni – kezdte a Csupasportnak adott interjújában Mányoki Attila, aki 2019-ben fejezte be az Ocean's Seven sorozatot, hamarosan pedig nekifut, hogy meghódítsa a világ nyolc nagy tavát. – Óriási különbség, hogy ezúttal édesvízben úszom majd, így az élővilág nem befolyásol jelentősen, ugyanakkor kihívást jelentenek a hosszabb távok, ráadásul több helyszín is magaslaton fekszik, amely extra terhet jelent.” „Szerettem volna más jellegű közegben megméretni magamat, hogy képes vagyok-e ezekre a természeti körülményekre felkészülni – kezdte a Csupasportnak adott interjújában Mányoki Attila, aki 2019-ben fejezte be az Ocean's Seven sorozatot, hamarosan pedig nekifut, hogy meghódítsa a világ nyolc nagy tavát. – Óriási különbség, hogy ezúttal édesvízben úszom majd, így az élővilág nem befolyásol jelentősen, ugyanakkor kihívást jelentenek a hosszabb távok, ráadásul több helyszín is magaslaton fekszik, amely extra terhet jelent.”

Az interjú folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Borza Helga a trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett…

Csupasport
2026.11.06. 10:11

Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

Csupasport
2026.10.25. 09:31

Két Európa-bajnoki cím és négy magyar érem a kutyás terepsport Eb-n

Csupasport
2026.10.22. 11:59

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05

Törőcsik Zsófia világrekordját megjavítva lett ismét világbajnok

Csupasport
2026.10.05. 12:22