Tokió 2020: „A munka folyik, de a bizonytalanság kihat a hangulatra”

MTI/H. D.MTI/H. D.
2021.01.15. 13:37
null
„A munka folyik, de a tokiói bizonytalanság kihat a hangulatra” (Fotó: AFP)
A szervezés jól halad, júniusra minden készen fog állni a jövő februári pekingi téli olimpiára, ugyanakkor a tokiói nyári játékokkal kapcsolatos bizonytalanságok komolyan kihatnak a kínai eseményre is – mondta az M4 Sport Sporthíradójában Vajda László, a pekingi szervezőbizottság főtanácsadója.

 

A hosszú évek óta Kínában élő szakember aggasztónak tartja a nyári olimpia körül kialakult jelenlegi helyzetet, külön kiemelve, hogy az adminisztrációs és szabályozási reformokért felelős miniszter csütörtökön azt mondta, jelenleg nem tudják megmondani, lesz-e olimpia vagy sem.

„Mi alig öt hónappal a talán megrendezésre kerülő tokiói olimpia után jövünk és ez az öt hónap áll majd rendelkezésünkre, amennyiben Tokió megtartja a játékokat, hogy elemezzük és adaptáljuk a koronavírussal kapcsolatos ottani intézkedéseket – jegyezte meg Vajda László, aki szerint jelenleg talán valamivel nagyobb az esély arra, hogy nem lesznek versenyek nyáron a japán fővárosban. – Alapvetően egy optimista ember vagyok, mégis azt mondanám, hogy jelenleg 6:4-re áll a helyzet a megtartás rovására, úgyhogy nagyon, nagyon nehéz.”

Vajda László szerint leginkább azért nem lehet pozitívnak nevezni a szituációt, mert úgy tűnik, marad a járvány miatt kialakult bizonytalanság még jó ideig. A beszélgetés során később emlékeztetett rá, hogy a tokiói szervezőknek márciusban kellene megmondaniuk, nézőkkel, vagy nézők nélkül rendezik a viadalokat, a magyar szakember viszont úgy véli, ez a határidő akár májusig is csúszhat, ha csak márciusra nem alakul ki valamilyen szempontból egyértelmű helyzet.

„A csapatok, a nemzeti olimpiai bizottságok, a sportolók készülnek, nem tehetnek mást, kényszerpályán van minden. Rengeteg pénz és energia fordítódott már a halasztásra is, úgyhogy ez a fajta kényszerpálya rendkívüli módon frusztrálhatja a japán kollégákat – nyilatkozta a szakember. – Valószínűleg az lesz, hogy ha bármilyen körülmények között, üres stadionokban is, de a lebonyolítás kivitelezhető, akkor véleményem szerint az olimpia meg lesz tartva. Ha nem lesz meg, nem is merek rá gondolni, hogy nálunk, itt Kínában, Pekingben a következő év februárjára milyen döntés születik.”

A pekingi játékok kapcsán ez a bizonytalanság az egyetlen hátráltató tényező, mivel a szervezés egyébként rendben, a terveknek megfelelően halad.

„Mi úgy állunk, ahogy állnunk kell. Valamennyi versenyhelyszín elkészült, tehát már elvileg versenyt lehetne lebonyolítani valamennyi csarnokban és szabadtéri pályán – hangsúlyozta a főtanácsadó, megjegyezve, hogy néhány nem versenyhelyszínen az utolsó simításokat végzik, így például a sajtóközpontban, de júniusra mindennel készen állnak. – Furcsa hangulat uralkodik itt nálunk, Pekingben. Mindenki csinálja a dolgát és nagyon feszes időrend mentén készülünk, ha tetszik, úgy, mintha mi sem történne. Szervezési szempontból semmiféle lemaradásban nem vagyunk, anyagi gondja nincsen a szervezőbizottságnak, a humán erőforrás, infrastruktúra a helyén van. A tokiói események, a koronavírus és minden e körül folyó ügy befolyásolja a hangulatot, de nem az előkészületeket.”

Vajda László a kínaiak várakozásairól és a téli olimpiát övező kíváncsiságról és pozitív hozzáállásról is beszélt. Kiemelte, hogy komoly emóciók vannak az országban a versenyekkel kapcsolatban. Érzelmileg sokat jelent a helyiek számára, hogy Peking lesz, lehet az első város, amely nyári és téli olimpiát is rendez. Szintén fontos jelenség, hogy a szervezőknek korábbi ígéretükhöz híven rengeteg helybélivel sikerült megismertetniük a havas-jeges sportokat, nagyon sokan járnak a sípályákra, jégcsarnokokba.

„A pekingi versenyhelyszíneknek a zöme ismerős lesz majd a televíziónézők számára is, hiszen ezek olyan ikonikus helyszínek, mint a Madárfészek Stadion, vagy a Vizes Kocka, amely most Jégkockává alakul. Ebből a szempontból a 2008-ban hátrahagyott infrastruktúra működik és működni fog a továbbiakban is” – emelte ki Vajda László, aki úgy érzi, az emberek kerülik az esetleges tokiói törlés és annak hatásait érintő témát, igyekeznek nem beszélni róla.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
2026.10.16. 11:56

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10