Tokió 2020: a japánok 80 százaléka idén sem szeretne olimpiát

2021.01.10. 13:45
null
A japánok egy közvélemény-kutatásban szavaztak (Fotó: AFP)
A japánok mintegy nyolcvan százaléka úgy véli, hogy az idén nyárra halasztott tokiói olimpiát és paralimpiát törölni kellene, vagy ismét el kellene halasztani.
Egy telefonos közvélemény-kutatás résztvevőinek 35,3 százaléka a törlést szorgalmazta, míg 44,8 százaléka szerint az ötkarikás játékoknak ismét új időpontot kellene találni.

Az olimpiára eredetileg tavaly július 24. és augusztus 9. között került volna sor, a paralimpia pedig augusztus 25-én rajtolt volna, de a koronavírus-járvány miatt márciusban mindkettőt elhalasztották. Az ötkarikás játékokat a jelenlegi tervek szerint idén július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

Japánban ismét növekszik a koronavírusos esetek száma, illetve az egészségügyi rendszer terheltsége. A felmérés válaszadóinak 68,3 százaléka elégedetlen a kormány által végrehajtott óvintézkedésekkel, 24,9 százalék szerint viszont a kormány megfelelően kezeli járványhelyzetet.
Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09