Asztalitenisz: Egyelőre minden bizonytalan – Póta Georgina

MTI/V. J.MTI/V. J.
2021.01.21. 15:08
null
Bizonytalan Póta Georgina jövője (Fotó: MAOTSZ)
A kétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező, Póta Georgina szerint elképzelhető, hogy a versenynaptár bizonytalanságai, illetve a várható sűrű program miatt a spanyol bajnokságban mégsem áll asztalhoz a mostani szezonban.


Póta Georgina
tavaly nyár elején adott életet kislányának, Reginának, majd bő egy évtizednyi németországi légióskodás után ősszel a Budaörshöz szerződött. Emellett azonban – kihasználva az erre vonatkozó szabályokat – egy spanyol csapattal, a Hujase Jaénnel is megállapodott arról, hogy néhány mérkőzés erejéig segíti őket.

„Egyelőre minden bizonytalan, senki nem tud semmit. A nemzetközi szövetség is próbálja március-áprilisra tolni az összes versenyét, emellett a halasztások miatt a magyar liga, az Európa-kupa és a spanyol liga is akkor kezdődne, ezért megfordult a fejemben, hogy a spanyolországi szereplést le kell mondanom” – árulta el az M4 Sport csütörtöki Sporthíradó című műsorában a 36 éves sportoló.

Póta eddig heti háromszor edzett, ezt a gyakoriságot a közelmúltban négyre emelte, a gyermek körüli teendőket ilyenkor édesanyja és anyósa végzi. Mint mondta, Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány számít rá a tokiói csapatösszeállításnál – a három főre vonatkozó csapatkvótát, s ezzel együtt két egyéni játékos indulását egy éve nélküle biztosította be Madarász Dóra, Pergel Szandra és Fazekas Mária.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35

Az asztalitenisz Extraligában mindkét címvédő bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.05.23. 19:22

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
2026.05.21. 14:45

Bátorfi Zoltán: Az ázsiai munkabírás Európából nézve felfoghatatlan

Egyéb egyéni
2026.05.13. 17:22

Asztalitenisz-vb: Kína szokás szerint mindent vitt

Egyéb egyéni
2026.05.10. 22:20
Ezek is érdekelhetik