Tokió 2020: Japán a korlátozások enyhítésével próbál segíteni

Vágólapra másolva!
2020.11.09. 11:13
null
Jelenleg 150 országból nem utazhatnak be Japánba (Fotó: AFP)
A japán házigazdák a koronavírus-járvánnyal összefüggésben hozott belépési korlátozások enyhítésével igyekeznek segíteni a külföldi sportolókat abban, hogy minél teljesebb legyen a felkészülésük az erről az évről 2021 nyarára halasztott tokiói olimpiára és paralimpiára.

A lehetséges könnyítésekről a hét közepén tanácskozik az olimpiai játékok szervezőiből, továbbá a fővárosi önkormányzat és a japán kormány képviselőiből álló különleges munkacsoport. A testület a Kyodo News értesülése szerint akár már csütörtökön feloldhat több tilalmat, amely a külföldi versenyzőket érinti, és a Japánon belüli versenyekre, edzésekre, utazásokra vonatkozik.

A beutazási korlátozások jelenleg több mint 150 országra terjednek ki, az onnan érkezők elől gyakorlatilag elzárva a Japánba való bejutás lehetőségét. A várt módosítások nyomán a sportolók negatív koronavírusteszt birtokában beléphetnének az országba, és kéthetes karantén-időszak után részt vehetnének versenyeken, edzőtáborokban egyaránt. Az érintettekre vizsgálat várna Japán elhagyása előtt is, és a távozás feltétele újabb negatív teszt lenne.

A pandémia kitörése óta Japán több mint 105 ezer pozitív esetről számolt be, és eddig 1809 halálesetet regisztráltak.

A tokiói olimpiát a tervek szerint 2021. július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, majd augusztus 24-től szeptember 5-ig következik a paralimpia.

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
2025.03.28. 09:12

Párizs 2024: pozitív Covid-tesztet produkált a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója az ezüstérme után

Párizs 2024
2024.07.29. 18:40

Párizs 2024: „Van egy üvegpoharam Tokióból, abból senki más nem ihat”

Párizs 2024
2024.07.16. 14:16

A kínaiak szerint hamisak az úszóik elleni doppingvádak

Úszás
2024.04.22. 14:27

Tokió 2020: kizárhatják a kínai váltót, a WA tagadja; pontszerző helyen a magyarok – sajtóhír

Úszás
2024.04.20. 11:39

Ausztrál vádak szerint 23 kínai úszó doppingolt a tokiói olimpia előtt

Úszás
2024.04.20. 10:41

Elismerés: Karikó Katalin az első Nobel-díjas magyar nő

Egyéb egyéni
2023.10.02. 18:44

UEFA-jelentés: Magyarország jól kezelte a pandémiás válságot

Labdarúgó NB I
2023.02.10. 07:23
Ezek is érdekelhetik