Csupasport: Sarapova új sporttal tartja fitten magát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.09.13. 14:51
Bár a 33 éves orosz szépség, Marija Sarapova az év elején bejelentette, hogy visszavonul, a sportolással nem hagyott fel. Az egykori világelső teniszező egyik kedvenc sportja a boksz lett.

Sarapova ütőerejéről ellenfelei meggyőződhettek a teniszpályán, ez az erő pedig mit sem kopott, sőt! Az ötszörös Grand Slam-győztes, visszavonulását februárban bejelentő teniszező heti három bokszedzéssel tartja formában magát.

„A boksz nagyon jó kardioedzés, sok váratlan mozdulattal, ezért hatalmas koncentrációt igényel. Imádom – nyilatkozta nagy szenvedélyéről Sarapova. – A jelenlegi edzésprogramomat nagyrészt ez teszi ki, legalább hetente háromszor bokszolok az edzőmmel, és kétszer jógázom.”

A teljes cikket és Sarapova edzésvideóját megnézhetik a Csupasporton, ahol olvashatnak Liz Anjos amerikai zongoristáról is, aki 51 nap alatt teljesítette a rutinos futók között is brutális kihívásnak tartott, több mint háromezer-ötszáz kilométer hosszú Appalachian Trailt.

Legfrissebb hírek

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
8 órája

Borza Helga a trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett…

Csupasport
2026.11.06. 10:11

Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

Csupasport
2026.10.25. 09:31

Két Európa-bajnoki cím és négy magyar érem a kutyás terepsport Eb-n

Csupasport
2026.10.22. 11:59

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05