Asztalitenisz Top 12: négy között a címvédő Nagyváradi

2019.12.21. 20:04
A sorozatban harmadik győzelmére törő Nagyváradi Mercédesz ezúttal is bejutott az elődöntőbe az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságán, amely Celldömölkön zajlik.

A női mezőnyt 11 játékos alkotja, és a nagy nevek – Póta Georgina, Pergel Szandra, Madarász Dóra – most is távol maradtak, így ismét Nagyváradi a favorit. A budaörsi játékos a szombati nyitónapon, a csoportmérkőzések során elszenvedett ugyan egy vereséget Ambrus Krisztinától, de három sikerével így is ötöse élén zárt. Mögötte a Németországban légióskodó, ugyancsak három győzelmet arató Bálint Bernadett lett a második.Ambrus Krisztinától, de három sikerével így is ötöse élén zárt. Mögötte a Németországban légióskodó, ugyancsak három győzelmet arató Bálint Bernadett lett a második.

A másik, hatfős csoportban az Erdért SE asztaliteniszezője, Peterman-Varga Tímea mind az öt meccsét megnyerte, rajta kívül még a csak tőle kikapó Harasztovich Fanni készülhet az elődöntőre. Vasárnap kezdésként Nagyváradi–Harasztovich és Bálint–Peterman-Varga mérkőzésekre kerül sor, majd következik a finálé.

A szövetségtől kapott tájékoztatás szerint a férfiaknál mindössze nyolcan indultak. Az 1-es csoportot három győzelemmel a hazai klub játékosa, a tavaly döntős Fazekas Péter nyerte a BVSC-t képviselő Both Olivér előtt, míg a másik négyesben az ugyancsak celldömölki Kriston Dániel végzett az élen szintén százszázalékos teljesítménnyel, a második pedig a győri Lung Dániel lett. A vasárnapi elődöntőben Fazekas–Lung és Kriston–Both csatát láthat majd a közönség.

A mezőny eléggé foghíjas az idei versenyen, a válogatott játékosok zöme nem vesz részt a tornán, többek között nincs ott a tavalyi férfi győztes, Lakatos Tamás sem.

A kétnapos verseny összdíjazása egymillió forint.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 18:14

Asztalitenisz: BL-elittornát rendeznek péntektől Budaörsön

Egyéb egyéni
2026.08.27. 16:46

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban a döntőért játszhat Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.27. 13:38

Asztalitenisz: Szántosi Dávid bravúrgyőzelemmel jutott tovább

Egyéb egyéni
2026.08.26. 20:23

Asztalitenisz: Szántosi Dávid győzelemmel rajtolt Csehországban

Egyéb egyéni
2026.08.26. 13:56