Tokió 2020: nagy hőség és a rossz vízminőség? Nem lesz baj!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.20. 15:46
Pieter van den Hoogenband háromszoros olimpiai bajnok úszó nem aggódik a nagy hőség és a rossz vízminőség miatt a jövő nyári tokiói olimpiai játékok kapcsán.

A rendkívül magas hőmérséklet legalább 57 halálos áldozatot követelt Japánban július vége óta. A múlt héten a triatlon teszteseményen a női résztvevőknek a hőség miatt kevesebbet kellett futniuk, a paratriatlon-versenyen pedig törölték a programból az úszást, mivel az Odaiba Marine Park vize túlságosan sok E. coli baktériumot (kólibacilust) tartalmazott, s ennek nyomán jócskán megnőtt a fertőzésveszély.

A nemzeti olimpiai bizottságok illetékeseinek háromnapos tokiói látogatása során Pieter van den Hoogenband küldöttségvezető kedden elmondta: tisztában vannak azzal, hogy problémát okozhat a magas hőmérséklet, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a körülmények minden résztvevő számára azonosak lesznek.

„A profi sportolók tudják, hogy jól kell teljesíteniük, akármilyenek is a körülmények” – szögezte le.

A 11 évvel ezelőtt visszavonult holland Hoogenband hozzátette: biztosak abban, hogy a remek munkát végző házigazdák megtalálják a megoldásokat a nehézségekre a július 24-én kezdődő olimpia előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik