Csupasport: Varga Csaba értékel, Kokó az Ironmanre készül

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.07.24. 15:43
Címkék
Varga Csaba nagyváradi hegymászó műholdas telefonon keresztül nyilatkozott a Csupasportnak, miután felért a Hidden Peak 8080 méter magas csúcsára. A tervek szerint július 31-én érkezik Budapestre.

„Normális tempónak érzékeltem a mászásom, éppen úgy, ahogyan elterveztem. Nyilván sokat edzettem, készültem a hegyre, jó formában is éreztem magam, szóval majdnem minden a tervek szerint történt” – idézi a csupasport.hu Varga Csabát, aki részletesen beszélt a júliusi csúcstámadásról.„Normális tempónak érzékeltem a mászásom, éppen úgy, ahogyan elterveztem. Nyilván sokat edzettem, készültem a hegyre, jó formában is éreztem magam, szóval majdnem minden a tervek szerint történt” – idézi a csupasport.hu Varga Csabát, aki részletesen beszélt a júliusi csúcstámadásról.

A korábbi ökölvívó Kovács István idei legnagyobb triatlon megmérettetésére készül, a nagyatádi Ironman előtti főpróba a kaposvári verseny volt. Erről ír blogjában az olimpiai bajnok.

Legfrissebb hírek

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54

Kalandos esztendőn van túl, de már megvannak az idei céljai 

Csupasport
2026.01.19. 17:14

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
2026.01.18. 14:23

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Csupasport
2026.01.17. 15:45

Jön a leghavasabb, jubileumi Zúzmara Futófesztivál

Csupasport
2026.01.16. 11:21

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal

Csupasport
2026.01.15. 18:05

Jégfesztivál és Európa-kupa a Városligetben

Csupasport
2026.01.09. 13:51
Ezek is érdekelhetik