Öttusa: Gulyás és Bruckmann meglepetésezüstje a vb-n

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2018.09.09. 23:43
null
A dobogósok, köztük az ezüstérmes magyar vegyesváltó (Fotó: MTI)
Szenzációs eredményt ért el Gulyás Michelle és Bruckmann Gergő a mexikóvárosi öttusa-világbajnokságon. A még junior korú versenyzőink megszerezték a magyar csapat első érmét, egy ezüstöt vegyes váltóban, amely 2010 óta szerepel a világbajnokság programján.

És akkor jöjjön az, ami még nem volt öttusa-világbajnokságon. A vegyes váltók 2010 óta íródó történetében először állhatott fel magyar csapat a dobogóra. A Gulyás Michelle, Bruckmann Gergő összetételű vegyes váltó ugyanis szenzációsan szerepelt a nap folyamán.

Vívásban 2., úszásban a 3. legjobb teljesítményt érték el a mieink, lovaglásban Bruckmann két verőhibája miatt a kilencedik eredményt érték el, de összesítésben a német egység mögött a második helyről várhatták az utolsó számot a laser-runt.

Gulyás MIchelle 31 másodperces hátrányból rajtolhatott, és vegyes váltónk remek futással és lövészettel meg is őrizte ezt a helyet. Ami azért is csodaszámba menő, mert junior korú versenyzőkről beszélünk. Fiataljaink szolgáltatták tehát az első érmet, egy csodás ezüstöt a mexikóvárosi világbajnokságon.

„Ma a fő célunk egy nagyon jó vívás volt, aztán jön, ami jön – nyilatkozta a verseny után Bruckmann Gergő. – Az kombinált számban az első lövészetem nagyon rossz volt, aztán a második már remekül ment. Tartottam a franciáktól, de szerencsére sikerült megnyerni ezt az ezüstérmet.”

„Az egész napunk csodálatos volt, az első lövészetem fantasztikusan sikerült, a másik elég jónak mondható. Rettentően boldogok vagyunk, hogy sikerült megnyerni ezt az ezüstérmet” – tette hozzá Gulyás Michelle.


A győztes magyar páros fotója a hazai szövetség hivatalos Facebook-oldalán


ÖTTUSA-VILÁGBAJNOKSÁG, MEXIKÓVÁROS

VEGYES VÁLTÓ
Világbajnok:
Németország (Langrehr, Liebig) 1452,
2. Gulyás Michelle, Bruckmann Gergő (Magyarország – vívás: 21 győzelem/251 pont; úszás: 1:57.73/315; lovaglás: 286 pont; kombinált szám: 12:31.96/575) 1427,
3. Franciaország (Riff, Henrard) 1416

Legfrissebb hírek

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20

Rendszeresen gyalogol és jól érzi magát Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:18

Leonyid Ivanov rossz lóra tett

Népsport
2025.11.19. 11:52
Ezek is érdekelhetik