Átsétálni egyik végéből a másikba egy óra – ilyen a türkmén sportkomplexum

DEREGÁN GÁBORDEREGÁN GÁBOR
Vágólapra másolva!
2017.11.06. 22:24
Türkmenisztán megpályázta az Ázsiai fedett pályás és küzdősportjátékokat (AIMAG), melynek rendezését 7 éve el is nyerték. Nem került rossz helyre az esemény, mert ahol megrendezik… Nos, ilyen sportkomplexumról csak álmodni lehet.


Európai szemmel furcsa, amikor az ország elnökét mutatják a kivetítőn egy egész teniszmeccs alatt, és csak akkor veszik le, amikor challenge van. Nekünk az sem megszokott, hogy egy vadonatúj stadionba, szó szerint, benéz egy negyven méter magas ló. Ez csak két példája a Türkmenisztánra jellemző egyedi, érdekes stílusnak.

 

Ez a közép-ázsiai ország nyersanyagban igen gazdag, így anyagi akadálya nincs az elnök, Berdimuhamedov grandiózus terveinek. A regnáló elnök tíz éve, Türkménbasi halála óta, vezeti országát. Elődje szélsőséges megnyilvánulása volt például, hogy az egyetlen, állami televízió logója az ő képmása volt, vagy hogy a pénzekre is őt nyomtatták rá. Ma már ilyen extrém megjelenések azért nincsenek, utódja, a korábbi egészségügyi miniszter sok mindenen változtatott. Előtérbe helyezte a sportot, visszaszorította a cigarettázást, és modern egészségügyi hálózatot épített kórházaktól egyetemi laborokig. Az új filozófiának köszönhetően Türkmenisztán megpályázta az Ázsiai fedett pályás és küzdősportjátékokat /AIMAG/, melynek rendezését 7 éve el is nyerték.

 

 

Türkmenisztán berendezkedésére jellemző adat, hogy az idei választásokon Berdimuhamedov elnököt 98%-os aránnyal (!) választották újra! Ebből a tényből következik, hogy a játékok megvalósításához nem volt szükség széleskörű társadalmi egyeztetésre és ellenszéllel sem kellett számolniuk a vezetőknek.

 

 

A fővárosban, Asgabatban felépített Olimpiai Park a szó legszorosabb értelmében megasportkomplexum lett. Átsétálni egyik végéből a másikba egy óra. Területe ötszöröse a Puskás Stadion és környezete területének. Középen helyezkedik el a 45 ezres Olimpiai Stadion, a már említett óriási lófejjel, körülötte pedig 30 vadonatúj létesítmény, köztük 15 szintén új sporthelyszínnel. Minden sétatávolságban van, teljesség igénye nélkül a 10 ezres Velodrom, az 5 ezres és Guinness-rekorder Aquatics Center, a 4 ezres teniszközpont, a súlyemelő-aréna, a külön-külön működő bowling-, sakk-, biliárdterem, utóbbi ezer néző befogadására alkalmas lelátóval, valamint a 15 ezres birkózócsarnok.

 

Az Olimpiai Parkban van a sportolói falu, a médiaközpont, két csúcsszálloda, orvosi centrum, kulturális központ, valamint itt kapott helyet az Türkmén Állami Sport és Turizmus Intézet is. Belső közlekedését magasvasúttal, úgynevezett monoraillel oldották meg, ami öt kilométeres utat tesz meg egy kör alatt. A kevesebb, mint hét év alatt felépült komplexum, helyi adatok szerint, 5 milliárd dollárba került.

 

A közelmúltban véget ért Ázsiai fedett pályás és küzdősportjátékokat sportberkekben kis Ázsiai Játékoknak hívják, azaz az olimpia után a földrész második legnagyobb olimpiai multisportrendezvénye, több mint négyezer versenyzővel. Asgabatban 63 ország sportolója állt rajthoz, Ázsián kívül az Óceániai-térség is képviseltette magát. A 21 sportág közé tartozik többek között a futsal, a tenisz, a may-thai, és a kick-box is. A megnyitóünnepség egy sporteseménynek fontos eleme, Asgabatban ezért ezen sem spóroltak, és a riói, illetve a londoni olimpia megnyitóját jegyző céget kérték fel az ünnepség rendezésére, amely így olimpiai szintű megnyitó lett. Nem is maradt el a világsajtó visszhangja.

 

Nagy nemzetközi rendezvénynél fontos adat a nézőszám, amiről Asgabat esetében nehéz pontos számokat találni. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a nézők szemmel láthatóan nem a hagyományos jegyvásárló, sportszerető emberek közül kerültek ki, hanem valószínűsíthetően a központilag odarendelt közönségből. Százával érkeztek az egyentréningruhába öltözött fiatalok, egy csoport fehérben, szigorúan csak Türkmenisztán felirattal a hátukon, másik hasonló csoport zöldben, és ez a sor szinte az összes színig folytatható lenne.

 

 

Mivel nagyon kilógott volna – stílszerűen – a lóláb, jelentős számban ültek a nézőtéren fejkendős, 50-es, 60-as éveikben járó hölgyek is. A helyiek készségesen felvilágosítottak, hogy utóbbiak az állami televízió sajtósai… Igazán akkor esett meg rajtuk a szívem, amikor a sorok előtt ülő orvosi csapatnak ötpercenként kellett valamelyikükhöz odamenni rosszullét miatt. Sajnálatos, hogy az egyébként színvonalas meccseken, versenyeken szurkolásról, hangulatról csak akkor beszélhettünk, amikor helyi versenyző volt a pályán.

 

Az eseményeken, mint már a bevezetőben említettem, az ország elnöke mindig megjelent az óriáskivetítőkön. Volt, amelyen csak percekre, de olyan is, amelyen a versenyszám végéig. A nagyobb létesítményekben külön elnöki páholyt alakítottak ki, egy aranyozott belsővel, üvegfallal elválasztott részt, benne a nálunk múzeumokból, kastélyokból ismert trónokkal. Ezen nem is csodálkoztam, miután kint a városban több olyan hely van, ami méretében a Hősök teréhez hasonló, de a monumentum közepén csak az elnök fotója látható.

 

Türkmenisztán, a korábbi szovjet tagköztársaság nagyon zárt ország, Afganisztánnal és Iránnal is határos. A Játékokra érkező külföldiek speciális vízummal léphettek be az országba, szigorú ellenőrzés után. A vendégek mozgása a Parkon belül szabad volt, de az önálló kijárást a városba nyomatékosan nem javasolták. Ez a pár európai újságírót meglepte, de senki sem merte megszegni a szabályt.

 

 

Az Ázsiai Olimpiai Tanács, valamint helyi szervezőbizottság sajtótájékoztatóján visszatérő, logikus kérdés volt a jövőbeni hasznosítás. A hétköznapokra egyértelmű válasz nem hangzott el, mindössze annyi, hogy egyetemisták fogják használni. Az asgabati Olimpiai Park versenyrendezési koncepciója viszont egyértelmű. Az AIMAG-gal a szűkebb környezetüknek, Ázsiának mutatták meg, hogy mennyire felkészültek, mijük van. A későbbiekben világbajnokságokat szeretnének odavinni, és azok által a világnak is bemutatni nemzeti büszkeségüket. Universiade vagy olimpia rendezésről érezhetően szándékosan nem beszéltek. Egyelőre kimondatlan álmok maradtak.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik