Olimpia 2024: Róma is beadta a pályázat második kötetét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.08. 14:18
Budapesthez, Párizshoz és Los Angeleshez hasonlóan a pénteki határidőre Róma is leadta a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázat második kötetét a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak.

Virginia Raggi, az olasz főváros polgármestere szeptember 21-én jelentette be, hogy nem támogatja a kandidálást, a római városi tanács pedig szeptember 29-én a döntés mellé állt. Ráadásul – az ötkarikás sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz portál beszámolója szerint – Raggi néhány nappal ezelőtt rövid levélben tájékoztatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) az álláspontjukról, és közölte, hogy visszavonja a pályázatot.

Az ANSA olasz hírügynökség érdeklődésére a NOB-nál hangsúlyozták, hogy a szabályok szerint a jelentkezést csak a nemzeti olimpiai bizottság vonhatja vissza, a város nem. „Lehet, hogy Róma polgármestere nem ismeri tökéletesen az eljárásainkat” – tették hozzá.

Miután határidőre megkapták a pályázat második kötetét, közölték, hogy tisztában vannak a római helyzettel, és tartják a kapcsolatot az Olasz Olimpiai Bizottsággal (CONI) és a szervezőbizottsággal, hogy tisztázzák, mit jelent a polgármester és a városi tanács állásfoglalása a kandidálásra nézve.

Ezzel összhangban Thomas Bach a NOB és Giovanni Malago a CONI elnöke kedden Rómában tárgyalt a pályázat sorsáról. A megbeszélésről nem szivárogtak ki részletek, azokat a CONI kedden sajtótájékoztatón osztja meg a nyilvánossággal. A NOB jövő szeptemberben Limában dönt a helyszínről.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 22. rész: Kozák Danuta

Egyéb egyéni
20 órája

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 21:32

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2025.09.30. 13:41

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 16. rész: Czene Attila

Egyéb egyéni
2025.09.20. 17:26

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 15. rész: női kajak négyes

Kajak-kenu
2025.09.18. 17:00
Ezek is érdekelhetik