Asztalitenisz Eb: Budapest ott tart a szervezéssel, ahol kell

2016.08.04. 15:57
Még 75 nap van hátra a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságig – ebből az alkalomból adott helyzetjelentést a szervezésről Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz-szövetség elnöke.

„A zágrábi ifjúsági és serdülő Európa-bajnokságon találkoztunk az európai szövetség vezetőivel, akikkel egyeztettünk a szervezés jelenlegi állásáról. Mindkét fél számára megnyugtató volt a megbeszélés, a szervezéssel pontosan ott tartunk, így a nyár közepén, ahol kell – fogalmazott Nátrán Roland. – Napi szinten szervezik a kollégák a szövetségben az eseményt, az egyes részfeladatok megoldását. Minden egyes szervezési pont a felügyeletünk alatt áll. Azt gondolom, hogy nagyon magas színvonalú és kifejezetten élvezetes Európa-bajnokságot látunk majd októberben a Tüskecsarnokban. Hogy pontosan hány országból mennyi versenyző érkezik, azt még nem lehet tudni, de azt például tudjuk, hogy 1200 labdát használnak majd a versenyzők.”Nátrán Roland. – Napi szinten szervezik a kollégák a szövetségben az eseményt, az egyes részfeladatok megoldását. Minden egyes szervezési pont a felügyeletünk alatt áll. Azt gondolom, hogy nagyon magas színvonalú és kifejezetten élvezetes Európa-bajnokságot látunk majd októberben a Tüskecsarnokban. Hogy pontosan hány országból mennyi versenyző érkezik, azt még nem lehet tudni, de azt például tudjuk, hogy 1200 labdát használnak majd a versenyzők.”

Az Európa-bajnokság október 18-án kezdődik és 23-án ér majd véget.

„Bízom benne, hogy három versenyzőnk, Póta Georgina, Lovas Petra és Pattantyús Ádám úgy szerepel majd az olimpián, hogy a lendületük kitart az Eb-re. Egyébként rendezőként mi indíthatjuk a legtöbb versenyzőt, összesen tízet. Így lesz kiért szurkolni a budapesti rendezésű Európa-bajnokságon” – fejezte be az elnök.

„Az idei Európa-bajnoksággal az asztalitenisz visszatér egyik otthonába. Magyarország a sportágon belül tettre kész és nagyon aktív. Jó házigazdák lesznek a magyarok” – jövendölte Ronald Kramer, az Európai Asztalitenisz-szövetség elnöke még januárban, az Eb-szerződés aláírásakor.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35

Az asztalitenisz Extraligában mindkét címvédő bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.05.23. 19:22

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
2026.05.21. 14:45

Bátorfi Zoltán: Az ázsiai munkabírás Európából nézve felfoghatatlan

Egyéb egyéni
2026.05.13. 17:22

Asztalitenisz-vb: Kína szokás szerint mindent vitt

Egyéb egyéni
2026.05.10. 22:20
Ezek is érdekelhetik