Hegymászás: Klein Horváth emlékszikláját is meglátogatta

Vágólapra másolva!
2016.04.05. 13:40
null
Klein Dávid Horváth Tibor emlékszikláját is meglátogatta
„Fontos pillanatok ezek: végiggondolni, kik jártak itt előttünk, belehallgatni ambícióik, kételyeik, örömeik, küzdeni akarásuk visszhangjába és megszólítani őket, emlékezni rájuk" – így fogalmazott Klein Dávid, miután lerótta kegyeletét az Annapurna hegy oldalában annál a sziklánál, amelybe egykori hegymászótársai vésték Horváth Tibor nevét négy évvel ezelőtt, miután Tibor életét vesztette a 2012-es Magyar Annapurna Expedíción.

Klein Dávid azt a 8091 méter magas csúcsot készül elérni a Johnnie Walker Annapurna Expedíció keretében, amelyet Horváth Tibornak, illetve akkori társainak, Erőss Zsoltnak, Kollár Lajosnak és Mécs Lászlónak nem sikerült.

Kicsit több, mint egy hete érte el Klein a 4190 méter magasságban található alaptábort. Az elmúlt egy héten nagyon jól haladt az akklimatizációval és eljutott a 2-es táborig, sőt, sátrát is felvitte és ott is aludt 5620 méter magasságban. Az elmúlt napokban arra is volt alkalma, hogy egy kicsit elmélyüljön és mentálisan is rákészüljön a csúcstámadásra, amelyre április végén, május elején kerülhet sor.

 


Legfrissebb hírek

Megújult mászótanfolyamokkal erősít a Climbers 2026-ra

Egyéb egyéni
2026.01.28. 08:07

Via ferrata: felkészülten és biztonságban a vasalt utakon

Egyéb egyéni
2025.12.30. 15:52

Hogyan váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Csupasport
2025.11.09. 16:04

Lavina vetett véget Klein Dávidék expedíciójának

Egyéb egyéni
2025.10.12. 16:04

Klein Dávid és Nagy Márton megkísérli a csúcsmászást a Dajlagirin

Egyéb egyéni
2025.10.07. 10:36

Kiderült, mi okozta a hegymászó Nagy Márton fájdalmait

Egyéb egyéni
2025.10.05. 09:37

Egészségi panaszok miatt helikopteres mentést kértek a Magyar Dhaulagiri Expedíció hegymászójának

Egyéb egyéni
2025.10.02. 18:23

Sántha Xénia fagyási sérüléseket szenvedett, de feljutott a Manaszlu csúcsára

Csupasport
2025.09.27. 15:43
Ezek is érdekelhetik