Asztalitenisz: Póta kikapott a döntőben, egyelőre nincs kvóta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.14. 21:06
Póta Georgina hiába vezetett már 2:0-ra, a harmadik játszmában pedig 9:6-ra, végül 4:2-re kikapott a török Hu Melektől a D tábla döntőjében, így egyelőre nem sikerült riói kvótát szereznie az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornáján, a svédországi Halmstadban.

A világranglistán 39. Póta, a torna tizedik kiemeltje remekül kezdte a csütörtök esti mérkőzést, igaz, a kínai származású Hu (21.) sokat hibázott, ezzel együtt a magyar játékos hamar 2–0-ra elhúzott. A harmadik szettben is sokáig ő vezetett, 9:6 után azonban megtorpant, a viadalon negyedikként rangsorolt török pedig lecsapott, fordított, a szetteket tekintve pedig sikerült szépítenie.

Innentől kezdve gyakorlatilag már csak Hu akarata érvényesült, a játéka felgyorsult, és szinte egyáltalán nem hibázott, Póta megingott önbizalma pedig nem billent vissza. A tavalyi, bakui Európa Játékokon bronzérmes Hu végül hat szettben diadalmaskodott, így egyike lett azoknak a játékosoknak, aki csütörtökön olimpiai kvótát szereztek.

Rajta kívül még a német Han Ying, Petrissa Solja és Shan Xiaona, a portugál Yu Fu, a lengyel Li Qian, az orosz Polina Mihajlova és az osztrák Liu Jia nyert döntőt. Mivel egy nemzetből legfeljebb ketten juthatnak egyéni indulási joghoz, a németek egyik kvótája átkerül a pénteken kezdődő vigaszágra, amelyen így a kettő helyett három indulási jogért harcolhatnak a résztvevők – erről tájékoztatta Téglás Péter szövetségi kapitány az MTI-t.

Póta hasonlóan a többi, már búcsúzott magyarhoz, a pénteken és szombaton sorra kerülő vigaszágas táblán szerezhet még riói kvótát a svédországi versenyen. Pótának csütörtöki döntősként annyi kedvezménye lesz, hogy csak a második fordulóban, azaz a 16 között

ASZTALITENISZ, EURÓPAI OLIMPIAI SELEJTEZŐ, HALMSTAD
NŐK, D-TÁBLA

1. FORDULÓ
Póta Georgina–Anelia Karova (bolgár) 4:1 (9, 5, –7, 5, 9)
2. FORDULÓ
Póta Georgina–Viktorija Pavlovics (fehérorosz) 4:3 (–7, 7, 6, –7, 2, –6, 9)
3. FORDULÓ
Hu Melek (török)–Póta Georgina 4:2 (–7, –7, 10, 10, 9, 6)

Legfrissebb hírek

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
6 órája

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
22 órája

Asztalitenisz: András Csaba a selejtezőben búcsúzott a Las Vegas-i Grand Smashen

Egyéb egyéni
2025.07.03. 22:26

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott a zágrábi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.26. 14:57

Asztalitenisz: András Csaba még versenyben van a főtábláért Zágrábban

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:33
Ezek is érdekelhetik