Asztalitenisz ol. sel.: Pattantyús nyert, Lakatos és Kosiba kiesett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.15. 14:40
Pattantyús Ádám bejutott a Kék-csoport nyolcaddöntőjébe, Lakatos Tamás és Kosiba Dániel azonban kikapott első pénteki meccsén, így kiesett az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornáján, a svédországiHalmstadban.

A londoni olimpikon Pattantyús (81. a világranglistán) esélyesként várta az olasz Marco Rech Daldosso (164.) elleni összecsapását, s ezúttal nem is okozott csalódást, sima, ötszettes sikert aratott. A következő mérkőzésén ugyanakkor már bravúrra lesz szüksége, az asztal másik oldalán ugyanis egy csütörtöki döntős, a negyedik helyen kiemelt horvát Andrej Gacina (19.) áll majd.

A 20 éves, friss magyar bajnok Lakatos (180.) ellenfele az a kínai származású ukrán Kou Lei volt, aki egyrészt 46. az ITTF rangsorában, másrészt a csoportküzdelmek utolsó fordulójában simán, 4:0-ra megverte Kosibát. Lakatos ezzel együtt nem ijedt meg, olyannyira nem, hogy az első játszmát több szettlabdát is hárítva megnyerte, igaz, a folytatásban már a rutinosabb rivális uralta a mérkőzést. A vége 4:1 lett oda, s bár Lakatos a végén hárított jó néhány meccslabdát, ez csak a szép búcsúhoz volt elég, ezzel a vereséggel ugyanis befejezte szereplését a svédországi tornán.

Kosiba (120.) a vajdasági Pető Zsolttal (146.) csapott össze a Vörös csoport első körében, s Lakatoshoz hasonlóan ő is szettlabdákat hárítva került előnybe a nyitójátszma után. A folytatás változatos küzdelmet hozott, a temerini Pető háromszor is kiegyenlítette a játszmaarányt, a döntő szettben pedig már ő irányított. A szerb színeket képviselő játékos végül 65 perc alatt diadalmaskodott, a csalódott Kosiba pedig kiesett.

A világranglistás helyezések alapján mindkét magyar mérkőzése esélyesének számított, Lovas (99.) ellenfele, a szerb Andrea Todorovics jelenleg a 179., Pergel (114.) riválisa, az ázsiai származású belga Lisa Lung csupán 232. az ITTF áprilisi rangsorában.

Amíg Pergel könnyedén érvényesítette a papírformát (4:0), Lovast nagy csatára kényszerítette ellenfele. A magyar 4:1-re nyert, de minden szett nagyon szoros volt.

„Nehéz ellene játszani, nagyon agresszív, ezért ésszel, nagyon odafigyelve kell ellene pingpongozni” – mondta riválisáról az MTI-nek Lovas. – Nagyon örülök, hogy sikerült győznöm.”

A Szekszárd játékosa a következő körben a szlovák Barbora Balázovával (81.) játszik, aki csütörtökön este, a H-tábla döntőjében csak hétszettes mérkőzésen maradt le a riói kvótáról. A budaörsi Pergel az ukrán Tetjana Bilenkóval (40.) találkozik a 16 között.

A torna tizedik kiemeltje, Póta (39.) csak a második fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe, miután csütörtökön döntőt játszott, így most az első körben pihenhet. Ellenfele a luxemburgi Sarah De Nutte (120.) lesz.

ASZTALITENISZ, OLIMPIAI SELEJTEZŐ
NŐK, 1. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
KÉK-CSOPORT
Lovas Petra
–Andrea Todorovics (szerb) 4:1 (11, –9, 7, 9, 9)
Pergel Szanda–Lisa Lung (belga) 4:0 (5, 5, 8, 4)
KÉSŐBB
FÉRFIAK, 1. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
KÉK-CSOPORT

Pattantyús Ádám–Marco Rech Daldosso (olasz) 4:1 (3, 5, 8, –9, 7)
VÖRÖS-CSOPORT
Pető Zsolt (szerb)–Kosiba Dániel 4:3 (–10, 6, –6, 8, –8, 7, 6)
Kou Lei (ukrán)–Lakatos Tamás 4-1 (–10, 4, 3, 10, 10)
NŐK, 2. FORDULÓ (A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
VÖRÖS-CSOPORT
Póta Georgina
–Sarah De Nutte (luxemburgi) 14.00
KÉK-CSOPORT
Lovas
–Barbora Balázová (szlovák) 15.00
Pergel–Tetjana Bilenko (ukrán) 15.00

Pénteken és szombaton a vigaszágas küzdelmeket rendezik a tornán két 32-es, kieséses táblán. Ezek szombati győztesei jutnak kvótához, de nemenként egy plusz indulási jog is gazdára vár, miután a németek csütörtökön „túlteljesítettek”, azaz a nőknél és a férfiaknál is túllépték a nemzetenként megengedett maximális két egyéni kvótát. Az extra indulási jogért a vigaszág szombati döntőinek vesztesei csaphatnak össze.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik