Rio 2016: augusztusra csökken a zikavírus fertőzésveszélye

MTI MTIMTI MTI
2016.02.19. 20:00
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik vezetője szerint az olimpia idejére csökken a zikavírus okozta fertőzésveszély Rio de Janeiróban.

Bruce Aylward pénteken annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Brazília fantasztikus olimpiát szervez, s hozzátette: a szúnyogok által terjesztett vírus augusztusra már visszaszorulóban lesz a térségben. A WHO ügyvezető igazgatója elmagyarázta: a fertőzést terjesztő szúnyogpopuláció várhatóan elhagyja Rio de Janeiro környékét, mivel addigra a déli féltekén beköszönt a tél.

Hozzátette: az is megkönnyíti a hatóságok dolgát, illetve egészségügyileg ellenőrizhetővé teszi az ötkarikás játékokat, hogy a verseny- és egyéb helyszínek viszonylag kis területen találhatóak.

A WHO február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol a szúnyogok terjesztette kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében.

A gyanú szerint a vírus magzatoknál kóros kisfejűséget okozhat, ezt azonban egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani.

 

Legfrissebb hírek

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
4 órája

„Minden idők legjobb EOC-közgyűlését rendezték Budapesten” – Szpirosz Kapralosz elnök az NS-nek

Egyéb egyéni
9 órája

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
2026.06.09. 10:46

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Gulyás Michelle elsősorban a versenyrutint szerezné vissza az idén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 15:15

A berlini tartományi parlament támogatja a 2036-os olimpiai pályázatot

Egyéb csapat
2026.05.21. 19:12

Optimista tekvandósok, a birkózók 5–7 olimpiai kvótát remélnek

Egyéb egyéni
2026.05.21. 17:58

Los Angeles 2028: végleges a vízilabda kvalifikációs rendszere

Vízilabda
2026.05.08. 10:51
Ezek is érdekelhetik