Rio 2016: a Zika-vírus mellett más fertőzés is fenyeget

Vágólapra másolva!
2016.02.11. 10:39
Az ausztrál olimpiai küldöttség főorvosa szerint a terjedő Zika-vírusnál nagyobb veszélyt jelenthet a vízminőség Rio de Janeiróban.

„A várandós nőket eltanácsoljuk a Brazíliába utazástól, de a többiek esetében a vírusfertőzés 80 százalékban enyhe tünetekkel jár” – jelentette ki csütörtökön David Hughes, hozzátéve: nem ideális úgy olimpián szerepelni, hogy egy sportoló a szennyezett víz miatt hányással-hasmenéssel járó bélfertőzéssel küszködik.

Egy decemberi vizsgálat szerint a riói olimpia vitorlásversenyeinek otthont adó Guanabara-öbölben a víruskoncentráció még egy kilométerre a parttól is annyira magas, hogy hasonló esetben az Egyesült Államokban vagy Európában bezárnák a strandokat. Ha a vitorlázók három teáskanálnyi vizet lenyelnének, 99 százalék lenne az esély a megbetegedésükre.

„Több ausztrál versenyzővel és tisztségviselővel is beszéltem az elmúlt napokban, és a Zika-vírus ellenére mindegyikük kitart a brazíliai utazás mellett" – közölte David Hughes, aki elárulta, a mintegy 450 sportolót és 300 kísőrõt ellátják szúnyogriasztóval, emellett azt tanácsolják nekik, hogy hosszúujjú és -szárú öltözéket viseljenek, továbbá ne aludjanak nyitott ablaknál.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt hétfőn globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, mivel becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zika-vírusos megbetegedések száma az amerikai kontinensen. Ez a vírus áll a magzatoknál egyre szaporodó mikrokefáliás, kóros kisfejűséggel járó elváltozások hátterében. A riói szervezők szerint mivel a játékok augusztusi időpontja az ottani télre esik, a szárazabb és hűvösebb éghajlat jelentősen csökkenti majd a vírust terjesztő szúnyogok jelenlétét.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
18 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
21 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik