Rio 2016: nincs víz és áram a riói Olimpiai Stadionban

MTI MTIMTI MTI
2016.01.04. 23:00
A kifizetetlen számlák miatt a szolgáltató kikapcsolta az áramot és elzárta a vizet a riói Olimpiai Stadionban, amely a nyári ötkarikás játékokon az atlétikai versenyeknek ad majd otthont.
A Rio de Janeiró-i városvezetés és a Botafogo sportklub egymást hibáztatja az ügyben. A városházán azt hangsúlyozták, tavaly május óta az egyesület felelős a közüzemi díjak kifizetéséért. Reakciójában a Botafogo leszögezte, hogy a víz- és villanyszámla-tartozás a városi önkormányzat hibája.

A Globo Esporte című brazil portál értesülése szerint a számlákat két hónapja nem fizetik, a jelenlegi hátralék összértéke pedig egymillió reál (74,1 millió forint). Beszámolójuk szerint az áramot már a múlt héten kikapcsolták, a vizet pedig több mint egy hónappal ezelőtt elzárták.

Az olimpia szervezőbizottsága hétfőn közölte, a létesítmény várhatóan készen áll majd a májusi tesztversenyek megrendezésére, de a kialakult helyzettel kapcsolatos kérdéseiket elküldték a
Botafogónak és az önkormányzatnak is. Brazíliát komoly gazdasági válság sújtja, amely hatással van az olimpia előkészületeire is, a szervezők több területen is megszorításokra kényszerültek. Az Olimpiai Stadion az atlétikai versenyek mellett a labdarúgótorna csoportmérkőzéseinek ad majd otthont.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09